Az aleppói melkita érsek köszönetet mondott a Vatikánnak és Magyarországnak

Kitekintő – 2018. november 4., vasárnap | 8:00

Jean-Clement Jeanbart, a szíriai Aleppo görögkatolikus érseke a Vatikáni Rádió olasz nyelvű adásának adott interjújában beszámolt a segélyprogramokról, amelyekkel a városban maradt keresztény családokat támogatják.

A polgárháború évei után Aleppóban a keresztény közösségek 2018 elejétől fogva megkezdték az újjáépítést, amely bizalmat és reményt kelt és segíti a kiengesztelődést is. A bombázások idején megsérült görög melkita székesegyház újjáépítése körül fellendült az élet, felépítettek egy élelmiszerellátó központot, amely naponta több mint 120 családot segít és egy orvosi központot is, amely 11 különféle szakterületen kínál szolgáltatásokat. 186 család kap segélyeket az egyházmegyétől újszülötteik neveléséhez. Az előrelépés ellenére még sokat kell tenni ahhoz, hogy Szíria kisebbségei közé ismét visszatérjen a harmónia. Jelenleg a helyi egyház erőfeszítései arra irányulnak, hogy megfékezzék a kivándorlást, amely a háború következtében megindult.

„Úgy gondoltam, nagyon fontos restaurálni és újjáépíteni a templomokat és az egyházi struktúrákat, hogy bizalmat és reményt nyújtsunk a híveknek: maradunk és folytatjuk a munkát, többet teszünk majd, mint korábban” – kezdte az interjút Jeanbart érsek. Így tehát a székesegyházzal kezdték, amely nagyon megrongálódott. Keményen dolgoznak, hogy sikerüljön mielőbb befejezni a munkát. Ezzel párhuzamosan az érsekség helyreállításán is munkálkodnak és remélik, hogy 2019 elejére végeznek az újjáépítéssel. Nagy lelkesedéssel dolgoznak és az emberek örömmel látják, hogy ismét talpra állnak, az egyház és az egyházmegye élete halad előre, tanúságot tesznek a körülöttük élők körében.

„Az aleppói görögkatolikus egyházmegyében 12 templom található, amelyek közül 6 működik. Lelkipásztori központokkal is rendelkezünk” – tájékoztatott Jeanbart érsek. Elmondta, nagyon sok fiatal keresi fel őket és minden erőfeszítést megtesznek, hogy mellettük álljanak, segítsék a gyermekeket, a felnőtt fiatalokat és az új házasokat, hogy előre haladjon az életük. A papok, az érsek munkatársai, a mozgalmak vezetői nagy hangsúlyt fektetnek a képzésre is. Négy iskolával rendelkeznek és szakképző intézeteket is működtetnek, amelyeket nem zártak be a nagy nehézségek ellenére sem. Mindent megtesznek azokért, akik Aleppóban maradtak.

„A keresztények nagyon fontosak a szíriai társadalom szövete, a missziós és az egyetemes egyház számára is” – fogalmazott Jeanbart aleppói melkita érsek. A közel-keleti egyház jelenti a nyugati kereszténység eredetét. Ezért nagy probléma az elvándorlás. Emiatt a főpásztor minden erejét annak szenteli a jövőben, hogy segítse a helyben maradtakat és azokat, akik elmentek, hogy ha akarnak, visszatérhessenek. Mindent megtesznek, hogy helyreállítsák a házakat és biztosítsák a legszükségesebbeket, hogy az emberek otthonaikban maradhassanak. Pénzügyi segélyprogramot is indítottak, kölcsönt biztosítanak a munka támogatására. A fiatal házasokat pedig segítik, hogy tudjanak gyermeket vállalni. A megszületendő és megszületett gyermekek támogatására is vannak segélyeik a fogantatástól négyéves korig. „Az utóbbi két évben már közel 200 gyermek született. Korábban nem mertek gyermeket vállalni a fiatalok a háborús helyzetben, kereset és munka nélkül, ami nagyon aggasztó volt” – hangsúlyozta a melkita érsek.

A tervek szerint három hónap múlva elkészül egy hatvanhat lakásból álló épület és közel száz otthon helyreállítása folyik, amelyeket korábban elhagytak, mert veszélyes környékké vált a terület. „Különösen köszönetet kell mondanunk Lengyelországnak, amely nagyon sokat segít – a lengyel Caritas által –, de más szervezeteknek is, mint a Keleti Művek (L’Oeuvre d’Orient) és a Szükséget Szenvedő Egyház.

„Elismerés kell, hogy illesse Magyarországot, Orbán Viktor urat, aki segít és jelentős módon segített bennünket az elmúlt évben, mert igazán kifejezésre juttatta valódi érdeklődését az aleppói, a szíriai keresztények iránt.”

Köszöntet illeti a Vatikánt is, amely egyes szervezeteket arra ösztönöz, hogy segítsen minket. De vannak olyan szervezetek is, amelyek azt gondolják, jót tesznek azzal, ha úgy segítik a mieinket, hogy elősegítik, hogy elmenjenek, emigráljanak: tévednek! Még ha jók is a szándékaik, de hibáznak és nagy kárt okoznak nekünk. Ezek a szervezetek, amelyek azt gondolják, hogy segítenek azzal, hogy híveinket emigrálásra ösztönzik, szeretném, ha tudnák, hogy igen nagy rosszat tesznek, szenvedést okoznak nekünk, és nagy hibát vétenek az egyház és az egyház megmaradása ellen ebben az országban, a világ e részén, ahol az egyház született. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de meg kell mondanom” – nyomatékosította Jean-Clement Jeanbart, a szíriai Aleppo görögkatolikus érseke.

„Szíria etnikumai és vallásai között lehetséges a kiengesztelődés. E területen a háború előtt már nagyon jó, kiváló szintet értünk el. Azok, akik háborúzni akartak, eszközként akarták felhasználni a fanatizmust és a különféle közösségek közötti kapcsolatok lazulását, hogy harcoljanak egymás ellen. Ha azok, akik finanszírozzák ezeket a fundamentalista terroristacsoportokat, elmennének és nyugton hagynának minket, a szíriaiak maguk között tudnának együtt élni. Most is együtt élünk a körülöttünk levő muszlimokkal... Az egyház a maga nyitott lelkületével és ugyanakkor a mások iránti tiszteletével és toleranciájával sokat tett” – zárta Jean-Clement Jeanbart, a szíriai Aleppó görögkatolikus érseke a Vatikáni Rádió olasz szerkesztőségének adott interjút.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria