Az angol nyelvű kiscsoportok jelentései a családszinóduson

Kitekintő – 2015. október 24., szombat | 19:01

Az Osservatore Romano vatikáni napilap október 22-i számában közzé tette a szinódusi munkadokumentum harmadik részéről kis csoportokban folytatott tanácskozás jelentéseit. „A család küldetése ma” témakör kérdéseit vitatták meg a szinódusi atyák a munkadokumentum pontjai alapján.

A kiscsoportok által készített jelentéseket szerdán olvasták fel a szinódusi aulában, majd a Bizottság bedolgozta javaslataikat a záródokumentum-tervezetbe. A négy angol nyelvű csoport moderátorai között volt George Pell bíboros, a vatikáni Gazdasági Titkárság elnöke, relátorai között pedig Joseph Kurtz érsek, az USA püspöki konferenciájának elnöke és Diarmuid Martin dublini érsek, illetve Charles Joseph Chaput, Philadelphia érseke.

A négy angol nyelvű csoport jelentéseiben közös hangsúlyt kapott pontok többek között a szexuális nevelés, az elváltak és újraházasodottak Oltáriszentséghez járulása, valamint a homoszexuális tendenciákkal élő személyek és családtagjaik lelkipásztori ellátása, továbbá a házasságra való felkészítés. A szövegek őszinte hangon tükrözik a véleménykülönbségeket az adott kérdésekben, egymás mellett felsorolva az eltérő álláspontokat és építő kritikával, javaslatokkal elemzik a munkadokumentum harmadik részét. A teljesség igénye nélkül kiemelünk néhány fontos témát és azzal kapcsolatos állásfoglalást a négy jelentésből.

Szexuális nevelés

A szexuális nevelést illetően az angol nyelvi csoportokban dolgozó szinódusi atyák kiemelték a lelkiismeret formálását, a felelősségérzetet, az önkontroll jelentőségét, a visszafogottságot és az önmegtartóztatást. Hangsúlyozták a szülők szerepét gyermekeik szexuális nevelésében, amelyhez az iskoláknak és a plébániáknak szilárd nevelési programokkal kell hozzájárulniuk.

Javaslatot fogalmaztak meg, hogy a záródokumentumba kerüljön be egy új bekezdés: „A házasság a szexualitás mint ajándék jóságának kifejeződése”. A testi szerelemben a házastársak Isten gyengédségét tapasztalják meg. Az egyháznak a szexualitásról szóló tanítása emelje ki a szexualitás szépségét, örömét, gazdagságát és azt a helyet, amelyet a testi szerelem betölt egy elkötelezett, kizárólagos és állandó kapcsolatban. A szexualitás keresztény szemléletét sok helyen veszélyezteti egy arról alkotott korlátozottabb és szegényesebb felfogás.

Házassági előkészítés

Egyes régiókban a jegyesoktatásra jelentkező párok nagy része már hosszú ideje együtt él. A házassági előkészítő során a házasság hivatását élő pároknak a felkészítése erre a szolgálatra nagyobb figyelmet érdemel.

Nehézségben lévő családok

A nehézségben élő családokat tekintve a lelkipásztori gondoskodást a szeretet és a türelem, az isteni pedagógia és az irgalmasság jellemezze, különösen azok iránt, akik nem élnek teljes összhangban az egyház tanításával. A tiszteletteljes meghallgatást és a megkülönböztetést kell alkalmazni a megértést és támogatást keresők irányába. Elő kell mozdítani a krisztusi tanítványi mivoltot, amely a keresztség állandó kötelékén alapul ahelyett, hogy a gyónás és a szentáldozás szentségéhez járulással néznénk szembe. Az elváltak és újraházasodottak szentségekhez járulásával kapcsolatban megállapították, hogy ennek eldöntését nem szabad az egyes püspöki konferenciák körébe utalni, mert az csorbítaná a katolikus egyház egységét, szentségi rendjének megértését és a hívek életének látható tanúságtételét.

A szinódusi atyák az elváltak és újraházasodottak szentségekhez járulása kérdésében azt javasolják, hogy az irgalmasság szentéve során a pápa hozzon létre egy speciális bizottságot, amely megvizsgálja, hogy az egyházi rendszabályok – amelyek a házasság felbonthatatlanságából fakadnak – hogyan alkalmazhatók a rendezetlen kapcsolatokban élő személyek helyzetére.

Lelki áldozás

A lelki áldozás témája kapcsán a szinódusi atyák megállapították, hogy azok a személyek, akik rendezetlen élethelyzetük miatt ellentétbe kerülnek az Eucharisztia teljes jelentésével, nem tekinthetők a megmaradó bűn állapotában levő bűnösöknek. Tehát lehet szeretetteljes vágyuk az eucharisztikus egységre Krisztussal. Bár objektív helyzetük megakadályozhatja őket abban, hogy magukhoz vegyék Krisztus testét és vérét, kialakíthatják a lelki áldozás gyakorlatát.

Homoszexuális személyek

A szinódusi atyák fontosnak vélik, hogy figyelmet kell fordítani a homoszexuális hajlamokkal élő személyek lelkipásztori ellátására és a családokra, amelyekben élnek. A homoszexuális személyek szülei és testvérei arra kaptak meghívást, hogy szeressék és fogadják el osztatlan és megértő szívvel őket. Ugyanakkor leszögezték, hogy az egynemű párok együttélése semmilyen módon nem azonos a házassággal.

A jelenlevő ökumenikus képviselők felvetései között szerepelt, hogy a szinódusi záródokumentum forduljon az egész keresztény közösséghez, ne csak a katolikus egyházhoz.

Fotó: Vatikáni Rádió (it)

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria