Az Open Doors jelentése szerint Ázsiában egyre fokozódik a keresztényüldözés

Kitekintő – 2017. január 18., szerda | 12:05

Az Open Doors keresztény emberi jogi szervezet kiadta a tavalyi adatok alapján frissített listát arról az 50 országról, ahol a legnagyobb a keresztényüldözés. A holland civil szervezet szerint napjainkban 215 millió Krisztus-hívőt üldöznek.


A jelentés megállapítja, hogy 2016-ban tovább fokozódott a keresztényüldözés a világban. A Közel-Keleten és Afrikában csökkent ugyan a tömeggyilkosságok és a templomok elleni támadások száma, viszont erősebb a hétköznapokban tapasztalható diszkrimináció.

215 ezer keresztény esetében nagy vagy igen nagy az üldözés veszélye. A listán szereplő 50 ország keresztény lakosságának egyharmadáról van szó, ha az egész világot nézzük, akkor pedig minden tizenkét keresztényből egy él üldöztetésben. Fontos megjegyezni, hogy egymástól nagyon különböző helyzetekről van szó: van, ahol életveszélyben vannak, fizikai erőszakot szenvednek el a keresztények, másutt pedig általános értelemben, a hétköznapi életük során szenvednek el diszkriminációt.

A számokon túl érdemes megfigyelni a trendeket, amelyek az Open Doors számos adatot tartalmazó jelentéséből jól látszanak. A jelentés közli, összesen hány olyan helyzet volt tavaly, amelyben fizikai erőszakot szenvedtek el keresztények. 2015. november 1-je és 2016. október 31-e között például 1207 keresztényt gyilkoltak meg hite miatt, és 1329 templom ellen követtek el támadást. Az Open Doors két okkal magyarázza, hogy mindkét szám alacsonyabb, mint a 2015-ös, és miért nem állíthatjuk, hogy a számok teljes egészében tükrözik a valóságot. Az egyik ok, hogy akadtak végre olyanok, akik szembeszálltak a Boko Harammal és az Iszlám Állammal, azokkal a szervezetekkel, amelyek 2015-ben sok véres tömeggyilkosságot követtek el. Másrészt pedig vannak olyan erőszaktól szenvedő területek, ahonnan egyre nehezebb információhoz jutni (például Dél-Szudán). Általánosságban inkább azt lehet mondani, hogy a fizikai erőszak aránya csökkenni látszik, az Open Doors mutatói alapján mégis aggasztó mértékben emelkedik a keresztényeket sújtó diszkrimináció, elnyomás.

A listát még mindig Észak-Korea vezeti, immár tizenöt éve folyamatosan. Szorosan mögötte áll Szomália, majd Afganisztán, Pakisztán és Szudán következik. Az első tíz legveszélyesebb ország közé tartozik még Szíria, Irak, Irán, Jemen, Eritrea. A lista további országait tekintve a leginkább megdöbbentő azt látni, hogy sok ázsiai államban – a nacionalizmus erősödésének következtében – milyen nagy mértékben fokozódott a keresztényüldözés. Narendra Modi miniszterelnöksége idején India a tizenötödik helyre került, holott korábban soha nem szerepelt ennyire elöl a listán. Vietnam a 18. helyet foglalja el a hmong etnikum üldözése miatt, Laosz pedig a 24. helyen áll. Az első ötven ország közé ismét bekerült Srí Lanka, ahol erősödik a buddhista gyökerű fundamentalizmus. Az Open Doors jelentésében Kína a 39. helyet foglalja el, vagyis azok között az országok között van, ahol nagymértékű a keresztényüldözés.

Napjainkban a keresztények üldöztetésének fő oka a szélsőséges iszlám terjedése: a listavezető húsz ország közül tizennégyben ez az uralkodó tényező. A jelentés megemlíti, hogy Irakban veszélyben forog a keresztények jövője, mert – bár a Ninivei-síkságot visszafoglalták az Iszlám Államtól – a síita országban általánosan elterjedt a keresztények elleni erőszak.

Az Open Doors véleménye szerint a közel-keleti válság nagy vesztesei a keresztények: rájuk még azokban az országokban is nagy nyomás nehezedik, amelyekben a kormányzat szigorú ellenőrzést gyakorol az iszlám szélsőségesek felett.

Forrás: Vaticaninsider.it

Fotó: Opendoorsusa.org

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria