Bagnasco bíboros: Beszéljünk őszintén egymással a társadalmi problémák megoldásáról

Kitekintő – 2017. március 21., kedd | 11:50

Angelo Bagnasco bíboros, genovai érsek, az olasz püspöki konferencia, valamint a CCEE (Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa) elnöke március 19-én a genovai Szent Lőrinc-székesegyházban mondott homíliájában Szent József alakját méltatta és társadalmi összefogásra, cselekvésre buzdított.

Ki volt Szent József? Egy kisvállalkozó, aki apró asztalosműhelyében dolgozva tartotta el kicsi és rendkívüli családját, egy nem globalizált világ egyszerű társadalmában – foglalta össze. Hozzátette, hogy a szent az intelligencia két fajtáját is megmutatja meg nekünk. Az egyik az alázat, a másik pedig a bölcsesség. Az alázat az intelligenciának az a fajtája, amely megvéd minket az irigységtől, a szereplési vágytól, attól, hogy mindig sikerre és elismerésre vágyjunk. A bölcsesség pedig az intelligenciának azon része, aminek révén őszintén tudunk beszélni másokkal a problémák megoldásáról, kicserélve tapasztalatainkat.

Szent József ünnepe a munkára emlékeztet, és megújulásra ösztönöz egy olyan korban, amelyben nagyon sok a munkanélküli, vagy olyan fiatal, akik ugyan rátermettek, képzettek, de mégsem találnak maguknak munkát. Az olasz fiatalok ezerszám mennek el külföldre állást és jövőt keresve, ami Bagnasco bíboros szerint a régi korok vándorlásaira emlékeztet, és segít jobban megérteni a mai migrációs jelenséget is. Súlyos problémáról van szó, amit jól mutat, hogy Genovában tavaly több mint félmillió adag ételt osztottak szét a szegénykonyhákon. Azért vannak biztató jelek is – tette hozzá a genovai bíboros érsek.

Az olaszországi társadalmi helyzet egyik hátulütője, hogy mindent megvétóznak, senkit nem hagynak nyerni, jó színben feltűnni, sikeresnek lenni. Ebben a légkörben nem jut érvényre a város érdeke, sőt akadályozzák azt. A másik nehézség abból adódik, hogy az emberek nem beszélnek eleget vagy egyáltalán nem beszélnek egymással, nem igyekeznek közös nevezőre jutni, cselekvési terveket kidolgozni. Nem az újságok címoldalain kellene üzengetni egymásnak, hanem közvetlen, négyszemközti, intelligens és szívélyes találkozókat kellene tartani. Bagnasco bíboros meggyőződése szerint a harmadik nehezítő tényező a realizmust mellőző „tökéletes megoldás” keresése, ami sokszor végül tétlenségbe torkollik. Ez a hozáállás gyakran csupán ürügy, ami egyéni érdekeket rejt, vagy pusztán rövidlátásról tanúskodik.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria