Charles Scicluna máltai érsek vezeti a Barros-ügyet vizsgáló bizottságot

Kitekintő – 2018. január 31., szerda | 17:53

Charles Sciclunát, Málta érsekét kérte fel Ferenc pápa január 30-án, hogy vezesse a chilei Juan Barros püspök ügyét vizsgáló bizottságot. A főpásztor azokat az új információkat vizsgálja meg, amelyek a közelmúltban érkeztek az úgynevezett Barros-ügyről.

Charles Scicluna XVI. Benedek pápasága idején a Hittani Kongregáció ügyésze tisztséget töltötte be, és a kiskorúak ellen elkövetett visszaélések eseteivel foglalkozott.

Ferenc pápa chilei útja során jelezte, hogy nem állnak a birtokában bizonyítékok, melyek megalapoznák a Barros püspököt ért vádakat. E nyilatkozatával a Szentatya a szexuális bántalmazások áldozatainak felháborodását váltotta ki, amely miatt a repülőgépen tartott sajtótájékoztató során bocsánatot kért, azonban ismételten kijelentette, hogy semmilyen bizonyítékot nem nyújottak be neki az üggyel kapcsolatban.

A pápa Barrosról mondott szavait követően Seán O’Malley bíboros, bostoni érsek nyilatkozatot adott ki, melyben elmondja, hogy sokszor ott volt Ferenc pápa mellett, amikor áldozatokkal találkozott, és érezte rajta a fájdalmat annak láttán, milyen mélyek és kiterjedtek a sebek, amelyeket a visszaélést elszenvedők hordoznak, és megértette, hogy a gyógyulás folyamat egy egész életen át tart. „A pápa kijelentései – írta a jegyzetben a bíboros – szerint nincs helye az Egyházban annak, aki gyermekeket zaklat, és zéró toleranciát kell alkalmaznunk, mert ezek valódi bűntettek, és az Egyház feladata küzdeni ellenük.”

Január 30-án új fordulat következett be a Barros-ügyben: a Vatikán nyilatkozatban jelentette be, hogy néhány, a közelmúltban érkezett információ nyomán a Szentatya Charles Scicluna máltai érseket kérte fel, hogy vizsgálatot folytasson. Scicluna feladata, hogy meghallgassa a bizonyítékot szolgáltatókat.

Scicluna az Egyház legszigorúbb ügyészeinek egyike, többek között ő volt, aki összegyűjtötte a Krisztus Légiója alapítójának, Marcial Macielnek visszaélési ügyében az áldozatok tanúvallomásait. Marcial Macielt a Hittani Kongregáció imára és vezeklésre kötelezte. A Hittani Kongregációban betöltött feladatkörében Scicluna olyan szabályok megalkotásában vett részt, amelyek lehetővé teszik a régebben történt visszaélések bejelentését, kiterjesztették az egyháziak által elkövetett bűnök körét, beleértve a gyermekpornográfia birtoklását és a fogyatékossággal élő felnőttekkel való szexuális visszaélést, és segítettek összehangolni a püspöki konferenciák gyermekvédelmi irányelveit szerte a világon.

Juand Barros püspököt azzal vádolják, hogy szemet hunyt a befolyásos lelkipásztor, Fernando Karadima által elkövetett visszaélések fölött, akit 2011-ben, egy vatikáni tárgyalás során, bűnösnek találtak. 

Forrás: The Tablet

Fotó: Vaticannews.va

Magyar Kurír
(bzs)

Kapcsolódó fotógaléria