Chávez bíboros szerint közeleg Oscar Romero szentté avatása

Kitekintő – 2018. február 24., szombat | 12:00

2015-ben avatták boldoggá az 1980-ban meggyilkolt San Salvador-i érseket. Gregorio Rosa Chávez bíboros arra számít, hogy hamarosan szentté avatják Oscar Romerót – ami a főpásztor szerint fontos üzenet lenne a salvadoriak számára.

Gregorio Rosa Chávez salvadori bíboros szavai szerint nyilvánvalóan közel van már az 1980-ban meggyilkolt salvadori érsek, Óscar Arnulfo Romero szentté avatása. A főpásztor szerint rövidesen megszületik a szükséges döntés. „Tudom, hogy hamarosan megtörténik” – idézte Chávez bíborost a La Prensa Grafica napilap február 21-én, kedden, egy spanyol hírportálra hivatkozva.

Gregorio Rosa Chávez szerint Romero érsek szentté avatása fontos üzenet lenne a salvadori nép számára: megmutatná, hogy a lehetetlennek tűnő dolgok mégis lehetségesek. Emlékeztetett: az orvosok megvizsgáltak egy, a kanonizációhoz szükséges csodát.

Az eljárás jó úton halad. Az utolsó szó azonban Ferenc pápát illeti – szögezte le a salvadori bíboros. A korábban már nyilvánosságra hozott csodával kapcsolatban elmondta: egy várandós nő csodálatos gyógyulásáról van szó, akinek – az orvosi vélemények alapján – a gyermekével együtt semmi esélye nem volt a túlélésre. Az anya és gyermeke orvosilag megmagyarázhatatlan módon mégis életben maradt.

* * *

Mint ismeretes, Óscar Arnulfo Romero San Salvador-i érseket 1980. március 24-én, a szentmise bemutatása közben, az oltárnál lőtték le Salvador fővárosában. A szegényekért és a jogfosztottakért való fellépése miatt a főpásztor különös tiszteletnek örvendett Latin-Amerikában. Elkötelezettsége miatt reakciós körök gyűlöletét vonta magára. Gyilkosát a nacionalista párt vezetője bízta meg a merénylettel, mert Romero érsek szót emelt amiatt, hogy a hadsereg erőszakoskodott a szegényekkel.

Az 1917. augusztus 15-én született Óscar Arnulfo Romerót 2015 májusában avatták boldoggá.

Forrás: Katholisch.de; KNA

Fotó: Katholisch.de

Magyar Kurír
(gj)

Kapcsolódó fotógaléria