Kultúránk a templomokban született – Fejlesztik a vallási turizmust Csehországban

Kitekintő – 2018. április 13., péntek | 11:05

A vallási és az egyházi turizmus fejlesztése és támogatása a célja annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet a közelmúltban írt alá Viliam Sivek, a Fórum a Turizmusért elnöke és Dominik Duka bíboros, a cseh püspöki konferencia elnöke.

Dominik Duka bíboros szerint az érdeklődők előtt nyitott templomok egy kultúrában gazdag Egyház jelképei.

„Kultúránk a templomokban született” – fogalmazott Duka bíboros. „A turizmus megismertet országunk szépségeivel és spirituális üzeneteivel. Ezért fontos nyitva tartani templomainkat és emlékhelyeinket a közönség előtt.”

Az utóbbi években a turizmusból származó haszon megegyezett az autóiparból szerzett profittal Csehországban.

„Meggyőződésünk, hogy a turizmus spirituális és vallási oldala történelmünk integráns részét képezi és élő üzenet a fiatal nemzedék számára, amely a jövőt illetően hatalmas lehetőségekkel rendelkezik” – jelentette ki Viliam Sivek, kiemelve az Egyház és az általa vezetett szervezet közötti megállapodás jelentőségét.

A cseh püspöki konferencia főtitkára, Stanislav Přibyl emlékeztetett a zarándoklatok jelenségére. „Nemcsak a célbaérés fontos, hanem az odavezető utat is élvezni kell. Kulturális környezetünket alkotja minden kereszt és kápolna, amely utunk mentén található. Mindezeket az emlékhelyeket felelősen óvni kell és életben kell tartani spirituális jelentőségük megerősítésével.”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria