Egy megölt pap kér kegyelmet gyilkosának

Kitekintő – 2017. február 4., szombat | 18:57

A floridai pap, Rene Robert, akit tavaly tavasszal öltek meg, több mint két évtizede írásban kérte, hogy legyenek irgalmasak esetleges gyilkosához és ne sújtsák őt halálbüntetéssel.

Rene Robert arra szentelte az életét, hogy a társadalom által leginkább kirekesztetteket szolgálja, köztük a fogvatartottakat és a mentálisan sérült embereket. Huszonkét évvel ezelőtt írt egy levelet Az élet nyilatkozata (Declaration of Life) címmel a halálbüntetés ellen, amit ügyvéddel hitelesíttetett. Ebben kérte, hogy amennyiben gyilkosság áldozata lesz, az elkövetőt ne sújtsa halálbüntetés. „Nem számít, milyen szörnyű a bűncselekmény vagy hogy mennyit szenvedtem” – írta. A dokumentumot elhelyezték a St. Augustine-i püspökségen, Rene Robert személyes aktájában, hogy szükség esetén megtalálják.

Rene Robertet 2016 áprilisában, hetvenegy éves korában gyilkolták meg. A holttestét Georgia állam erdős területén találták meg. A feltételezett elkövető Steven Murray, akit hónapokig segített. Most Az élet nyilatkozata alapján több katolikus püspök, valamint több ezer hívő tiltakozik az ügyészi határozat ellen, amiben halálbüntetésre ítélték Steven Murrayt.

„Rene atya tisztában volt szolgálata veszélyével, az esetleges erőszakkal. Ennek ellenére gondoskodott ezekről az emberekről” – mondta Wilton Gregory atlantai érsek, aki csatlakozott azokhoz az egyházi személyekhez, akik január 31-én elmentek Georgia államba, az augustai bíróságra, hogy átadják a halálbüntetés végrehajtása ellen tiltakozó petíciót. A kérvényt több mint hétezer-négyszázan írták alá a St. Augustine-i egyházmegye területéről, melyhez Rene Robert tartozott.

„Annak a hangja kívánunk lenni, aki már nem szólhat, hogy Az élet nyilatkozatát vegyék figyelembe ebben a konkrét esetben” – mondta Gregory Hartmayer savannah-i püspök.

Forrás és fotó: Aleteia.org

Magyar Kurír
(sza)

Kapcsolódó fotógaléria