Együttműködik a magyar és az amerikai kormány az üldözött keresztények megsegítésében

Kitekintő – 2018. december 21., péntek | 11:30

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kormányzati együttműködési megállapodást írt alá december 19-én Washingtonban az amerikai USAID kormányszervezettel az üldözött keresztények védelméről és megsegítéséről.

Az együttműködési megállapodást Magyar Levente és David Moore, az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) főigazgató-helyettese látta el kézjegyével.

A megállapodást az amerikai fél kezdeményezte – tájékoztatta az MTI-t Magyar Levente, aki hangsúlyozta, hogy ez az egyezmény megalapozza a két ország kormánya közötti szervezett együttműködést, és a konkrét tervek közös megvalósítása iránti politikai elköteleződést jelent.

Az egyezmény „komoly diplomáciai siker, amely a Hungary Helps (Magyarország segít) néven ismertté vált, és a Közel-Kelet üldözött keresztényeinek gyakorlati megsegítését célzó magyar kormányprogram sikerét mutatja” – tette hozzá. Magyar Levente közölte: erre a programra az Egyesült Államokban is felfigyeltek, példaként tekintenek rá.

Magyarország a háborús konfliktusok sújtotta térségben több ezer családon segített, iskolát, kórházat, templomot épített, nemrégiben pedig a magyar kormány arról döntött, hogy 212 millió forinttal támogatja egy új árvaház felépítését Szíriában. Az árvaház felépítése közös magyar–lengyel program, a lengyel kormány ugyanekkora összeggel járul hozzá az építkezéshez – mondta Magyar Levente.

A politikus az MTI-nek hangsúlyozta: a magyar–amerikai kormányzati együttműködés annak elismerése is, hogy Magyarország hatékony a segítségnyújtásban, és komolyan gondolja azt az elvet, miszerint nem a bajt kell importálni, hanem a segítséget kell odavinni, ahol szükség van rá.

A jelenlegi amerikai kormány régóta érdeklődik a Hungary Helps-program iránt, Mike Pence alelnök kifejezetten szívén viseli az ügyet, és a magyarok eddig is sok konkrét tapasztalattal, kapcsolatrendszerrel segítették az amerikaiakat – közölte. 

Magyar Levente kiemelte: amerikai tárgyalópartnerei kifejezett elismerésüknek adtak hangot azt illetően, ahogyan Magyarország a különböző nemzetközi fórumokon, köztük az ENSZ-ben is kiáll Izrael biztonsága mellett és az antiszemitizmus ellen.

Forrás és fotó: MTI

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria