Elhunyt Michael Yeung Ming-cheung hongkongi püspök

2019. január 3. csütörtök 18:19

Michael Yeung Ming-cheung január 3-án reggel halt meg. December 27-én került kórházba, ahol többen felkeresték a hongkongi egyházmegyéből, köztük Joseph Zen és John Tong bíborosok.

Michael Yeung Ming-cheung 2014 óta volt hongkongi segédpüspök. 2017-ben Ferenc pápa nevezte ki az egyházmegye élére, Tong bíboros utódaként.

1945-ben született Sanghajban; családja később Hongkongba költözött. A hongkongi szeminárium elvégzése után, 1978-ban szentelték pappá. Az Egyesült Államokban kommunikációt, pedagógiát és filozófiát tanult. 2003-tól a hongkongi Caritas vezetője volt, 2009-től egyházmegyei helynök.

Szívén viselte a fiatalok helyzetét, akik munkalehetőségek hiányában, illetve a magas lakásárak miatt hátrányos körülmények között élnek. Az Asianews hírügynökségnek adott egyik utolsó interjújában kiemelte: a fiatalok a gazdasági fejlődés áldozatai. Frusztráltak, több igazságosságot és szabadságot követelnek, de türelmetlenek, azonnali elismerést keresnek. El kell érni őket, és melléjük kell állni, hogy segítsük őket a megkülönböztetésben, a mindennapi életben, hogy megértsék és megéljék Jézus hívását. Segíteni kell nekik lélekben megérni, hogy ez erőt adjon nekik az előrehaladásban – hangsúlyozta Yeung püspök.

* * *

A hongkongi egyházmegyének jelenleg egy segédpüspöke van: Joseph Ha Chi-shing, a ferences rend korábbi hongkongi regionális elöljárója.

Hongkong különleges közigazgatási terület, a Kínai Népköztársaság két különleges közigazgatási területének egyike. 263 szigetből álló városállam; a Dél-kínai-tenger határolja. A Föld egyik legsűrűbben lakott területe. Lakóinak 93,6 százaléka kínai nemzetiségű. A vallásos lakosság többsége buddhista, taoista vagy konfucianista (számuk körülbelül 1,5 millió fő) – a keresztények száma 600 ezerre tehető.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kitekintő
Vezető híreink – olvasta már?
alljatok-gyermekeitek-mellett-apak-napi-koszonto-ferenc-papaval
Álljatok gyermekeitek mellett! – Apák napi köszöntő Ferenc pápával

A Katolikus Egyházban hagyományosan Szent József ünnepén állítjuk a középpontba az apákat. Az alábbiakban teljes terjedelmében közreadjuk Ferenc pápa 2014. március 19-én elmondott katekézisét az apaságról. Imádkozzunk az apákért, és kérjük Szent József közbenjárására Isten gazdag áldását életükre!

08:01
papp-miklos-edzesterve-nagybojtre-iii-resz-olvass-nap-mint-nap-jakab-apostol-levelebol
Papp Miklós edzésterve nagyböjtre, III. rész: Olvass nap mint nap Jakab apostol leveléből!

Papp Miklós görögkatolikus parókus rendhagyó edzésre hív a nagyböjtben. Takarítsuk ki fejünk „faliújságját”, és olvassunk el mindennap egy fejezetet Jakab apostol leveléből – ajánlja a kihívás harmadik részében.

2019. március 18. hétfő