Elhunyt Tommaso Toschi bolognai ferences, az ’56-os forradalom eszmeiségének támogatója

Kitekintő – 2016. november 9., szerda | 14:33

November 1-jén, mindenszentek ünnepén 94 éves korában elhunyt Tommaso Toschi ferences szerzetes, az utolsó „repülő barát” (Frate volante). Temetésére november 3-án került sor a bolognai Páduai Szent Antal-bazilikában.

Tommaso Toschi bolognai ferences szerzetespap a magyar forradalom eszmeiségének mindvégig elkötelezett támogatója volt. Hatvan évvel ezelőtt Bologna akkori érseke, Giacomo Lercaro bíboros megbízásából szolidaritási megmozdulásokat szervezett a város központjában és adományokat gyűjtött a magyarok megsegítésére. A forradalom leverése után az osztrák–olasz határon fogadta a magyar menekülteket, akik közül Lercaro bíboros az összegyűlt pénzadományokból harminc fiatalt szállásolt el és taníttatott éveken át.

Toschi atya az ötvenes évek elejétől kezdve vezette a bíboros úgynevezett „repülőosztagát”, amelynek célja az volt, hogy a „vörös” Bolognában, az itáliai kommunizmus fellegvárában ellensúlyozza a baloldal politikai és szellemi hegemóniáját.

A római közösség idei november 4-i ünnepélyes megemlékezése előtt – amelyet Magyarország Szentszéki és Római Nagykövetsége rendezésében tartottak a Santo Stefano Rotondo-bazilikában – a Vatikáni Rádió magyar szerkesztősége felvette a kapcsolatot a 94 éves szerzetessel, aki az utóbbi években a ferencesek bolognai Antonianum központjának lakója, gondozottja volt. Október 25-én, az utolsó telefonbeszélgetés alkalmával ezt üzente a magyaroknak: „Én imádkozom értetek, ti imádkozzatok értem.”

* * *

Habsburg-Lotharingiai Eduárd, Magyarország szentszéki nagykövete levélben fejezte ki részvétét Giampaolo Cavalli ferencesnek, a bolognai Antonianum igazgatójának.

„Mély megrendüléssel értesültem P. Tommaso Toschi haláláról. Szeretném eljuttatni az Önök közösségéhez Magyarország nevében, melyet személyem képvisel, a részvét legőszintébb kifejezéseit. Mindössze néhány nappal ezelőtt jutott el hozzám Toschi atya üzenete, amely így hangzott: »Én imádkozom értetek, ti imádkozzatok értem.« Szeretnék eleget tenni ennek a kérésének, különösen november 4-én, imavirrasztásunkon, amelyet Rómában, a Santo Stefano Rotondo-bazilikában tartunk az 1956-os forradalom emlékére.

Ugyanis éppen ezekben a napokban ünnepeljük a magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulóját. Ennek a magyar nép és az egész világ számára alapvetően fontos eseménynek az emléke eszünkbe juttatja a szolidaritás és a segélynyújtás számos megnyilvánulását, amelyben Magyarországnak és száműzöttjeinek része volt azokban a napokban és a forradalom kegyetlen megtorlását követően. Hálás szívvel gondolunk Toschi atyára, aki közvetlen munkatársa volt Giacomo Lercaro bíborosnak, Bologna akkori érsekének. Azokban a tragikus és ugyanakkor dicsőséges napokban az egyik legfőbb előmozdítója volt a magyar nemzet iránti szeretet és rokonszenv ünnepélyes és megható megnyilvánulásainak. Később pedig bőkezűen segítette a magyar menekülteket, hogy új életet kezdhessenek.

A szeretet befektetése volt ez, amely mindig bőséges gyümölcsöt terem. Így volt ez a magyar nemzet számára is, amely a hatvan évvel ezelőtti napokban a Bolognában elmondott imáknak is köszönhetően életben tarthatta a szívekben a szabadság lángját és később más eszközökkel ismét visszaszerezhette szabadságát.

P. Tommaso Toschi temetése alkalmából szeretném kifejezni kormányom nevében Magyarország háláját mindazért, amit a bolognai helyi egyházzal együtt tett népünkért cselekedeteivel és főleg imáival.”

* * *

Toschi atya 2001-ben, a forradalom 45. évfordulója alkalmából olasz nyelven hosszú telefoninterjút adott a Vatikáni Rádió magyar szerkesztőségének, amelyben így emlékezett vissza az 1956-os eseményekre, különös tekintettel Mindszenty József bíboros, hercegprímás alakjára:

„Lercaro bíboros személyesen ismerte már régebbről Mindszenty bíborost és nagy csodálói közé tartozott. Mi jelen voltunk azon a nagy megmozduláson, amelyet XII. Pius pápa hirdetett meg Mindszenty bíboros védelmében. Én is ott voltam a Szent Péter téren, emlékszem, hogy a tér zsúfolásig tele volt, egészen a Via della Conciliazionéig. Mindszenty valóban hazája hőse volt. Ő volt az, aki a legjobban megszemélyesítette a nemes magyar nép erkölcsi, lelki, kulturális és társadalmi értékeit.

Amikor a forradalom vérbefojtása után Lercaro bíboros a legmagasabb szinten óhajtotta kifejezni a bolognai lakosság felháborodását, ünnepélyes szentmisét mutatott be a zsúfolásig megtelt San Petronio-bazilikában. A templom közepén egy nagy keresztet állítottak fel, több mint százan voltunk a koncelebránsok. Lercaro bíboros akkor tartott szentbeszéde nagy visszhangra talált egész Olaszországban. A bíboros többek között azt mondta, hogy a kommunizmus jelenségét el kell szigetelni, ki kell zárni a szabad emberek életéből, továbbá, hogy sürgető szükség van az ateista, embertelen és kegyetlen kommunizmus elleni világos állásfoglalásra. Ezek az 1956-ban mondott szavak prófétainak bizonyultak. Amikor 1989–90-ben a kommunizmusnak vége lett Európában és világszerte, felidéztem Lercaro bíboros kristálytiszta próféciáját arról, hogy Mindszenty bíboros életével, munkásságával valóban az volt, aki a legerősebb csákányütésekkel idézte elő hazája kommunista rendszerének bukását.

XII. Pius pápa 1956-ban elmondott beszédei gyönyörűek voltak. Több tízezer példányban közzétettük a pápa megnyilatkozásait. Csodálatos szavak voltak és most, csakúgy, mint akkor, az a véleményem, hogy Mindszenty bíborosnak tovább kell élnie a történelem emlékezetében.”

Tommaso Toschi atya megemlékezése Mindszenty József bíboros hercegprímásról A magyar bíboros, aki szembe mert szegülni a szovjet elnyomással címmel jelent meg a Resto del Carlino olasz napilap 2005. június 6-i számában.

Mindszenty József bíboros nagy népszerűségnek örvendett Bolognában. 1956-ban, amikor a szovjet tankok vérbe fojtották a magyar forradalmat, a város akkori érseke, Giacomo Lercaro bíboros számtalanszor kifejezte szolidaritását a szabadság vértanúival szemben. Engesztelő szentmiséket mutatott be az áldozatokért, és gyászt rendelt el egyházmegyéjében – emlékezik vissza cikkében Tommaso Toschi, majd röviden felidézi Mindszenty József bíboros élettörténetét. Lerója tiszteletét a hercegprímás előtt, aki „rendíthetetlen védelmezője volt Magyarország keresztény gyökereinek az ateista kommunizmussal szemben”.

A hit és a szabadság védelmezőjeként továbbra is szilárd pillért jelent az új Európa építéséhez. Bolognában és környékén számos egyéb helyen is megemlékeznek a hős bíborosról – zárja cikkét a bolognai ferences, aki a cikk kiegészítéseként beszélt Mindszenty József bíboroshoz fűződő személyes emlékeiről is.

A magyar főpásztorral való személyes találkozásáról a következőket mondta: „Rövid, de felejthetetlen találkozás volt. A vatikáni János-toronyban látogattuk meg őt egy csoporttal, Lercaro bíboros vezetésével. Bár személyesen nem tudtam vele beszélni, nagy hatással volt rám, hogy egy valódi vértanúval állok szemben. Ma is mindig jelen van minden szentmisémben, egy olyan jelenlét ő, amely soha nem merül feledésbe, mert nekünk, fiatal papoknak az erő, a Krisztushoz, az evangéliumhoz, a szabadság és a szolidaritás eszméihez való hűség példaképét jelentette és ezek alkotják hitünk és kultúránk lelkiségének központját. A találkozó végén Mindszenty bíboros áldását adta ránk, és ez az áldás azóta is elkísér engem, szüntelenül bízom imáiban, közbenjárásában.”

* * *

Tommaso Toschi 1948 óta élt Bolognában, a „vörös városban”, amelyet a nyugati világ kommunista fővárosaként tartottak számon. Az ötvenes években a sztálinista önkényuralom jellemezte a város és egész Emilia–Romagna tartomány vezetését. A kommunisták terrorral igyekeztek megfélemlíteni a híveket, a bolognai főegyházmegyében tizenöt papot gyilkoltak le barbár módon partizánok és párttagok mindössze azért, mert magasra emelték a hit és a szabadság zászlaját, mert védelmezték a munkásokat.

A főegyházmegye elevenen megőrizte az áldozatok emlékét, akiket vértanúnak tekint és néhánynak közülük folyamatban van boldoggá avatási eljárása.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Avvenire.it; Ansa.it

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria