Először van jelen a Vatikán az ENSZ nőkkel foglalkozó ülésszakán

Kitekintő – 2019. március 15., péntek | 18:40

A Vatikáni Múzeumok igazgatója, Barbara Jatta személyében a Vatikán is jelen van az ENSZ nők helyzetével foglalkozó bizottságának 63. ülésszakán, melyet március 11–22. között tartanak New Yorkban.

„A részvételemmel a Szentszék fontos jelzést akart küldeni az intézményvezetők női jelenlétéről” – nyilatkozta az igazgatónő.

Barbara Jatta jelen volt a Women in Power (Női vezetők) elnevezésű konferencián, amelyet Maria Fernanda Espinosa Garcés, az ENSZ-közgyűlés elnöke szervezett. Emellett a szervezet székházául szolgáló New York-i üvegpalotában a Szentszék képviselője március 12-én három magas szintű kerekasztal-beszélgetésen is részt vett, melyek előtt a portugál főtitkár, António Guterres mondott megnyitóbeszédet. Az első kerekasztal témája: „Miként változtatják meg a világot a női vezetők?” Barbara Jattának olyan tárgyalópartnerei voltak, mint Litvánia, Nepál vagy Trinidad és Tobago elnöknője. Jelen volt a kolumbiai elnökhelyettes és az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini. A második kerekasztal-beszélgetésen Horvátország, Észtország és Izland is elnöki szinten képviseltette magát. A harmadik tanácskozás a női vezetés jövőjéről szólt, és minisztereken, újságírókon túl a katari múzeumok igazgatónője, Sheikha Al Mayassa bint Hamad bin Khalifa Al Thani is részt vett.

A Vatican Newsnak adott interjúban Barbara Jatta arról beszélt, milyen történelmi jelentőségű részvétele ezen a konferencián.

Ez az első alkalom, hogy a Szentszék képviselőt küldött a nőkkel foglalkozó ENSZ-konferenciára. Ez személy szerint megtiszteltetés számára, ugyanakkor fontos jelzés a Szentszék részéről is a nők intézményes jelenlétéről. Ez az Egyház társadalmi tanításának gyakorlati szinten való alkalmazása. Ennek példája a Vatikáni Múzeumok igazgatónője, aki nő, feleség, anya, de egy vatikáni intézmény dolgozója is, ahol mindig tisztelték, értékelték a munkáját, és odafigyeltek családi hátterére is. A társadalom megváltozott, és a Szentszék világosan alkalmazkodott az időkhöz, sok kezdeményezést léptetett életbe a nőkkel kapcsolatban. Egyre több nőt látunk a Szentszéken belül csúcspozíciókban.

Barbara Jatta példaként említette, hogy március 8-án, a nemzetközi nőnap alkalmával a római Szent Kereszt Egyetemen adott elő erről a tapasztalatáról két másik fontos beosztású nővel együtt. Egyikük, Gabriella Gambino professzor, a Világiak Dikasztériumának altitkára, a másik Natasa Govekar, a Kommunikációs Dikasztérium teológiai-pasztorális igazgatója volt. Barbara Jatta beszámolt a Vatikáni Könyvár helyzetéről is, ami húsz év alatt egészen új arculatot öltött. Amikor elkezdett ott dolgozni, még csak három női munkatársa volt, húsz évvel később pedig már az alkalmazottak fele nő volt. A nők jelenleg a Vatikáni Múzeumok alkalmazottainak és külső munkatársainak 50%-át alkotják, tehát ötszáz főről van szó. Sokuk vezető beosztásban dolgozik, a múzeumok kurátori, adminisztratív és kezelési részlegein, tehát itt megvalósul a nemek egyenlősége.

Harminc évvel a Mulieris dignitatem kezdetű apostoli levél megjelenése után elmondhatjuk, hogy az Egyház konkrét lépéseket tett előre. Ennek egyik példája Barbara Jatta esete. Az öt bíboros, aki a Vatikáni Könyvtárt vezette, és akikkel munkája során együtt dolgozott, valamennyien odafigyeltek a női szerepre, tehát a Mulieris dignitatem alkalmazása folyamatban van, lépést tartva a változó társadalommal – hangsúlyozta a Vatikáni Múzeumok igazgatója.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria