Abu-Dzabi dióhéjban – Ferenc pápa holnap indul apostoli útjára

2019. február 2., szombat | 17:41

A Szentatya vasárnap indul 27. nemzetközi apostoli útjára, az Egyesült Arab Emírségek egyik monarchiájába, Abu-Dzabiba. Február 3. és 5. között tartózkodik az arab emírségben, látogatása két fő mozzanata a vallásközi találkozó a muszlim vezetőkkel, illetve a szentmise a Zájed-sportcsarnokban.

A sivatagi éghajlatú olajipari emírség és azonos nevű fővárosa nevének jelentése arabul: a gazella földje. A másfél milliós főváros, Dubaj után Abu-Dzabi az emírségek második legnagyobb városa. A Perzsa-öböl egy kis szigetén fekszik, híd köti össze a szárazfölddel. A kőolaj- és földgázkitermelésnek és exportnak köszönhetően magas az életszínvonal. A lelőhelyek fölfedezése, vagyis 1958 előtt egy apró város volt csupán, melyet a XVIII. században egy beduin törzs alapított. A kőolaj felfedezése azonban egy csapásra megváltoztatott mindent. Az átalakulás Zájed bin Szultán Ál Nahján, az Egyesült Arab Emírségek alapítójának nevéhez fűződik, aki haláláig, 2004-ig állt az ország élén. Szorgalmazta az oktatást, fejlesztette az infrastruktúrát és előmozdította a vallási toleranciát. A város ekkor nagy fejlődésnek indult. Utóda, Kalifa sejk igyekszik a kőolajtól független gazdaságpolitikát folytatni, ezért a közlekedés, az egészség, a kultúra és a turizmus szempontjai felé irányítja az emírséget. A fővárostól mintegy 15 kilométerre egy ökológiailag fenntartható város (Masdar City) épül, amely egészében napenergiával működik majd.

Abu-Dzabi fő látnivalói között találjuk a Zájed-mecsetet, a világ egyik legnagyobb modern vallási építményét, a XVIII. században épült Qasr al-Hosn erődöt, mely a legrégebbi épület; a híres tengerparti sétányt, amelyet felhőkarcolók, bevásárlóközpontok, szórakozóhelyek és strandok kereteznek. Itt található a világ egyik leghíresebb luxusszállodája, az Emirates Palace. 2009 óta rendezik meg a Yas Marina Circuiten a híres Formula–1 abu-dzabi nagydíjat.

A lakosság soknemzetiségű, több nyelvet beszélnek, a külföldi lakosok szabadon gyakorolhatják hitüket. Az emirátusi lakosság 2010-ben közel 950 ezer volt (11,5%), míg az ott élő külföldiek száma 7,3 millió (88,5%). Népcsoport szerinti megoszlása a következő: arab és iráni (40%), dél-ázsiai (47% – pakisztáni, indiai, bangladesi, Srí Lanka-i), afrikai (1%), egyéb (12%). A lakosság egyötöde az ország állampolgára, a többi lakos vendégmunkás. Az őshonos lakosok aránya 2011-es becslések szerint 10% alá esett (a bevándorlók legtöbbje dél-ázsiai), így az arab szerepe is lassan háttérbe szorul a közvetítő nyelvként használt angollal szemben. Az ország vallási megoszlása 2010-es adatok alapján: muszlim (77% – melynek legnagyobb része szunnita), keresztény (12,5%), hindu (6,5%), buddhista (2%), egyéb (2%). Az óriási kőolajkincs jólétet biztosít Abu-Dzabi lakóinak. A száraz, szubtrópusi éghajlaton az átlaghőmérséklet februárban 16 és 25 Celsius fok között alakul.

Az Egyesült Arab Emírségek apostoli nunciusa Padilla Francisco érsek. Az ország szentszéki nagykövete Al Otaiba Hissa Abdulla asszony, aki 2010 óta tölti be ezt a hivatalt. A dél-arábiai apostoli vikariátust 2011-ben alapították. Vezetője Paul Hinder OFM címzetes püspök. A vikariátus közel egymillió négyzetkilométernyi területen majdnem 42 millió lakos él. Közülük 996 ezer katolikus, akik között 16 plébánián összesen 64 egyházmegyés pap teljesít szolgálatot. Két szeminarista végzi filozófiai és teológiai tanulmányait, 53-an tagjai férfi, ötvenen a női szerzetesi intézményeknek. 27 nevelő intézmény, tíz jótékonysági intézmény működik. Tavaly 2770 keresztelőt tartottak.

* * * 

A pápai út logója egy galamb, csőrében olajággal: azt szimbolizálja, hogy Ferenc pápa a béke követeként keresi föl az arab országot. A galamb színei a vatikáni zászlót idéző sárga és fehér, míg az Egyesült Arab Emírségek zászlajának színei a galamb testén láthatók: piros, zöld, fehér és fekete. A pápalátogatás témája – „Tégy engem békéd eszközévé” – Szent Ferenc békeimájából való és kifejezi azt az imaszándékot, hogy a Szentatya látogatása az Egyesült Arab Emírségekben Isten békéjét hirdesse minden jóakaratú ember szívének.

***

A pápai út előkészületeiről Tellis Katalin, Dubaiban élő olvasónk írt helyzetjelentést, mely ITT érhető el.

Klaus von Stosch Az iszlám mint kihívás – Keresztény megközelítések című kiadványunk megvásárolható az Új Ember könyvesboltban (Budapest, V. kerület, Ferenciek tere 7–8.; nyitvatartás: hétfő, kedd, csütörtök, péntek 9–17 óráig; szerdán 10–18 óráig) vagy megrendelhető az Új Ember online könyváruházban.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Kitekintő
Vezető híreink – olvasta már?
michael-blume-isten-kegyelmebol-hatalmunk-van-arra-hogy-atalakitsuk-vilagot
Michael A. Blume: „Isten kegyelméből hatalmunk van arra, hogy átalakítsuk a világot”

Magyarország apostoli nunciusát kérdeztük a húsvét misztériumáról és személyes tapasztalatairól.

2019. április 21., vasárnap
ferenc-papa-urbi-et-orbi-uzenete-husvet-vasarnapjan-az-elet-ura-ne-talaljon-minket-kozonyosnek
Ferenc pápa Urbi et Orbi üzenete húsvét vasárnapján: Az élet Ura ne találjon minket közönyösnek!

Április 21-én, húsvétvasárnap Urbi et Orbi üzenetében Ferenc pápa arról beszélt, hogy a feltámadt Krisztus nem hagyja magukra azokat, akiket próbatétel, fájdalom sújt. Imádkozott a Srí Lanka-i merényletek áldozataiért.

2019. április 21., vasárnap
Útravaló – 2019. április 22., húsvéthétfő

Útravaló – 2019. április 22., húsvéthétfő

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

Korábbiak »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle