Ferenc pápa: Menjetek, ne féljetek, szolgáljatok!

Kitekintő – 2013. július 29., hétfő | 10:56

Vasárnap délelőtt ünnepi szentmise zárta le Rio de Janeiró-i Ifjúsági Találkozót, melynek végén a Szentatya bejelentette, hogy a következő találkozót 2016-ban Krakkóban tartják.

A szentmisét, amint az előző esti imavirrasztást is, eredetileg egy erre az alkalomra kialakított hatalmas térre tervezték, ám a rendkívül rossz időjárás miatt a Campus Fidei használhatatlanná vált. Brazíliában most tél van, de a hőmérséklet Rióban nem szokott 18–20 fok alá süllyedni.

A szentmisét az immár ismerős fehér homokkal borított Copacabana-tengerparton felállított oltárnál mutatta be a pápa, délelőtt 10 órai kezdettel, amikor Európában már délután 3 óra volt. A szentmise elején a brazil papokból álló énekkar a találkozó himnuszát énekelte, a mise többi énekét országszerte meghirdetett verseny győzteseinek a szerzeményeiből válogatták. A szentmisén jelen volt Dilma Roussef elnökasszony és számos más közméltóság. Argentínából megérkezett Cristina Fernandez elnök is. Számítások szerint 40 ezer argentin hívő tisztelgett a honfitárs Ferenc pápa előtt ezekben a napokban. A riói polgármester nyilatkozata szerint a zárószentmisére 3 milliónál is több fiatal érkezett. Az imavirrasztáson résztvevő fiatalok közül sokan hálózsákban a tengerparton töltötték az éjszakát.

„Menjetek és tegyetek tanítványommá minden népet! Jézus e szavait ma a fiatalokhoz intézi. Szép élmény volt a világtalálkozón való részvétel, az, hogy a négy égtájról érkezett fiatalok közösen élték meg a hitet. Ám most neked menned kell, hogy ezt az élményt közöld másokkal is. Jézus arra hív, hogy légy tanítványa ebben a küldetésben” – mondta homíliájában a pápa.

A szentmise olvasmányai három kulcsszót tartalmaznak: „menjetek”, „ne féljetek”, „szolgáljatok”.

Az első tehát a menjetek. Rióban itt ezekben a napokban a Jézussal való közös találkozás szép és örömteli élményében volt részük. Ez azonban ne maradjon becsukva életükbe, a plébánia, a mozgalom, a közösség kis csoportjába. Ez olyan lenne, mintha elvonnánk az oxigént a tűztől, a hit ugyanis olyan, mint a tűz, a láng, amely annál jobban lobog, minél jobban osztozunk benne, hogy mindenki megismerje, szeresse és megvallja Jézus Krisztust, a világegyetem és a történelem Urát.

Figyelem, Jézus nem azt kéri, hogy menjetek, hogy ha lesz hozzá kedvetek és egy kis időtök. A hitélményben való osztozást, a tanúságtételt, az evangélium hirdetését az Úr Jézus az egész egyházra, vagyis személy szerint rád is bízta. Ez egy parancs, ám nem a hatalomból, hanem a szeretet erejéből fakad, hiszen Jézus elsőként jött közénk és teljesen nekünk ajándékozta magát, hogy üdvözítsen minket és megmutassa nekünk Isten szeretetét és irgalmát. Nem szolgák vagyunk tehát, hanem szabad emberek, Jézus barátai és testvérei, aki nemcsak küld minket, hanem velünk is van ebben a küldetésében.

Hova küld bennünket Jézus? Mindenkihez, határok nélkül, az evangélium nem keveseknek van fenntartva, hanem mindenkié. Nem kell félni attól, hogy elvigyék Krisztust minden környezetbe, azokhoz is, akik a legtávolibbnak és közönyösebbnek tűnnek, az életek perifériájára. Az Úr Jézus mindenkit keres, és azt akarja, hogy érezzék irgalma és szeretete melegét.

Azt szeretném, ha ez a küldetés különösen visszhangozna a latin-amerikai egyház fiataljaiban, azokban, akik elkötelezték magukat a földrész missziójában, a püspökeik szándéka szerint. Brazíliának és egész Latin-Amerikának szüksége van Krisztusra. Erre a földrészre eljutott az evangélium híre, megjelölte életét, útját és sok gyümölcsöt termett. „Most a hithirdetés rátok van bízva, hogy új és új erővel hangozzék fel. Az Egyháznak szüksége van a fiatalok lelkesedésére, kreativitására és örömére. Boldog José de Anchieta, a hit nagy brazil apostola, mindössze 19 éves volt, amikor misszióba indult. Tudjátok-e, hogy mi a legjobb eszköz a fiatalok evangelizálására? Egy másik fiatal – mondta a Szentatya.

A szentmise olvasmányainak másik kulcsszava: félelem nélkül. De hogyan hirdessem az evangéliumot, ha nincs rá megfelelő készültségem. „Kedves barátom – hangzott a pápa válasza: az ijedtség nem sokban különbözik attól, amit Jeremiás érzett, aki ugyanolyan fiatal volt, mint ti, amikor Isten meghívta őt, hogy legyen prófétája. Jézus ezt ígérte tanítványainak is: „Én veletek vagyok minden nap.” Ez valóban így van, Jézus soha nem hagy bennünket egyedül, mindig mellettünk halad.

Jézus nem azt mondta, hogy menj, hanem azt, hogy menjetek. Együtt hív meg bennünket. „Kedves fiatalok érezzétek tehát az egész Egyház társaságát és a szentek közösségét ebben a küldetésben. Ha közösen nézünk szembe a kihívásokkal, akkor erősebbek vagyunk, felismerjük, hogy több energiával rendelkezünk, mint gondoltuk. Ferenc pápa szavait ezután a fiatalokat ide elkísérő papokhoz intézte, és arra kérte őket, hogy továbbra is nagylelkűen és örömmel kísérjék útjukon a fiatalokat, hogy nem érezzék magukat egyedül, amikor elkötelezik magukat az egyház szolgálatában.

A harmadik kulcsszó: a szolgálat. A szentmise elején felhangzott zsoltár így hangzik: Énekeljetek új éneket az Úrnak. Engedjétek, hogy életetek azonos legyen Jézuséval – kérte a pápa –, hogy az ő érzései, gondolatai, tettei töltsék el életeteket. Pál apostol mindenki szolgája lett, hogy hirdesse Jézust. Evangelizálni azt jelenti, hogy én magam elsőként tanúsítom Isten szeretetét, lemondok az önzésről, és megmosom testvéreim lábát, Jézus módjára.

Ferenc pápa homíliáját ezzel a fiatalokhoz intézett felhívással zárta: Jézus Krisztus, az Egyház és a pápa számít rátok. Mária, Jézus és mindannyiunk Édesanyja oltalmazzon benneteket gyöngédségével. Menjetek és tegyetek tanítvánnyá minden népet.

A Szentatya beszédének nem hivatalos, de teljes magyar fordítása itt olvasható.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír