Három esemény zárja le Rómában a hit évét

Kitekintő – 2013. november 20., szerda | 12:50

A XVI. Benedek által meghirdetett és Ferenc pápa által folytatott hit évét három esemény zárja le – tájékoztatta az újságírókat Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke, november 18-án, hétfőn délelőtt a Szentszék sajtótermében.

November 21-én, csütörtökön a Pro orantibus nap, amely során a Szentatya ellátogat az Aventinus-dombon levő kamalduli szerzetesnők kolostorába. A pápa együtt imádkozik a szerzetesnőkkel, akik ezekben az években megnyitották kolostorukat a lectio divina, a Szentírás olvasásának nyilvános alkalmai előtt és szegények menzáját kezdtek működtetni. Jó példa ez annak megmutatására, hogy az imádságból miként ered a szegények, gyengék és a perifériákra szorultak szolgálata.

November 23-án, szombaton a Katekumenek napját tartják felnőtt megtérők tanúságtételeivel, akiknek életkora 20-40 év között van. A pápa 500 felnőttel találkozik, akik a világ minden részéről, 47 országból készülnek a keresztség felvételére. Ez az alkalom is lehetőséget nyújt arra, hogy megtapasztaljuk az egyház egyetemességét – állapította meg Fisichella érsek.

November 24-én, vasárnap Krisztus Király ünnepén kerül sor a hit évének záró szentmiséjére a Szent Péter téren. A szertartáson első alkalommal közszemlére helyezik a Péter apostol ereklyéit tartalmazó urnát és Ferenc pápa közzé teszi az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítását, amelyet hivatalosan november 26-án, kedden mutatnak be a sajtónak. Az eredeti program szerint ezen a szentmisén került volna átadásra XVI. Benedek enciklikája, amely aztán módosult a februári pápai döntés után és végül Ferenc pápa tette közzé Lumen Fidei kezdetű enciklikáját az év során. A hit éve tehát az apostoli buzdítással lezárul, az evangelizáció azonban folytatódik.

Ferenc pápa öt kontinensről érkező személyeknek adja majd át a dokumentumot, ők a hit éve minden egyes rendezvényének egy-egy képviselői. Művészek is jelen lesznek: Etsuro Sotoo japán szobrász, aki munkájával hozzájárult a Sagrada Familia építéséhez és a lengyel festőnő Anna Gulak személyében, mert a szépség az evangelizáció kiemelt formája. Újságírók is jelen lesznek, hogy tanúsítsák a nagy elkötelezettséget, amellyel ennek a szolgálatnak szentelik magukat.

A záró szentmise során adománygyűjtésre is sor kerül a Haiyan tájfun által sújtott fülöp-szigeteki lakosság támogatására. A pénzadomány konkrét jele lesz a szolidaritásnak azok iránt, akik ugyanabban a hitben osztoznak és különösen súlyos helyzetben vannak.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír