Hat év börtönre ítélték Pell bíborost kiskorúak elleni visszaélésekért

Kitekintő – 2019. március 13., szerda | 16:45

George Pell ausztráliai bíborosra a területi bíróság március 12-én nem jogerősen hat év letöltendő börtönbüntetést szabott ki kiskorúak ellen elkövetett visszaélések miatt. Az elítélt három év és nyolc hónap letöltött börtönbüntetés után óvadék ellenében kérheti szabadlábra helyezését.

A Pell bíboros ügyét vizsgáló esküdtszék 2018 decemberében egyhangúlag bűnösnek találta a vádlottat két kiskorú ellen a kilencvenes években elkövetett szexuális visszaélések vétkében. Peter Kidd bíró március 12-én, az ítélet kihirdetésekor hangsúlyozta, hogy a visszaélések „jelentős és hosszan tartó hatást gyakoroltak” az egyik áldozatra.

George Pell továbbra is ártatlannak vallja magát; ügyvédein keresztül fellebbezést nyújtott be, melynek tárgyalását 2019. június 5–6-án tartják. Peter Kidd bíró lehetővé tette, hogy a több mint félórás ítélethirdetést élőben közvetítsék a tévétársaságok – ezt a védőügyvédek a „vádlott elleni médiakampánynak” minősítették.

Pell bíboros 77 éves kora minden bizonnyal befolyásolta az ítéletet – a vádlott ötrendbeli vétekben egyenként tíz év, összesen ötven év büntetést kaphatott volna az ausztrál törvények szerint. Az ítélethirdetés után George Pellt visszaszállították a fokozottan védett melbourne-i börtönbe, ahol magánzárkában tartják fogva, amint az szokásos a visszaélések gyanúsítottai esetében.

George Pell elítélése kapcsán a Szentszék a napokban nyilatkozott, hogy a Hittani Kongregáció az ügyben saját, belső hatáskörű kánonjogi vizsgálatot kezdeményezett.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria