Honlap indult a pápa albániai látogatása alkalmából

Kitekintő – 2014. szeptember 9., kedd | 10:25

Albániában elkezdődött a visszaszámlálás – mutatja a www.spes.al címen elérhető hivatalos honlap, mely Ferenc pápa közelgő látogatása alkalmából készült. A Zenit hírügynökség tudósítása.


Elindult az albániai egyház életét bemutató honlap (www.spes.al), mely Ferenc pápa szeptember 21-én kezdődő látogatása kapcsán készült – erről számolt be Don Gjergj Meta, az albán egyház kommunikációs központjának munkatársa, a pápalátogatás sajtófelelőse a SIR katolikus hírügynökséggel folytatott beszélgetésben.

Az albán és részben angol nyelven összeállított oldal az ország vallási életéről ad a részleteket is feltáró képet: bemutatja az egyházmegyéket, szól a vallásgyakorlás szokásairól, önálló rovatot szentel az ifjúságnak, ismerteti a karitatív intézményeket.

Don Gjergj Meta a beszélgetés során elmondta, hogy az oldalt az albán püspöki konferencia kérésére hozták létre, kifejezve azt a nagy várakozást, mely az emberekben él a látogatás kapcsán. A honlap fontos része a visszaszámláló, mely jelzi, pontosan mennyi idő van még hátra a várva várt találkozásig.

Az albán püspökök a Ferenc pápát fogadó mottót így fogalmazták meg: „Együtt Istennel a remény felé, mely nem csal meg.” A remény az egész albán nép számára létfontosságú, hiszen Albánia ma az Isten nélküli társadalmat hirdető militáns ateizmus következményeitől szenved, s az új társadalmat Istennel együtt kell felépítenie.

Meta kifejtette, hogy a pápalátogatás logója a keresztény népet ábrázolja, mely a mártírok véréből feltámadva a keresztet mint zászlót hordozva halad tovább.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria