Jelentés készül az emberi jogok helyzetéről Amazóniában

Kitekintő – 2018. augusztus 10., péntek | 12:15

A Pánamazóniai Egyházi Hálózat (REPAM) megkezdte egy alapos jelentés elkészítését, a dokumentum az emberi jogok helyzetével foglalkozik Amazóniában.

A szervezet a projekt során együttműködik a Latin-Amerikai Jezsuita Egyetemek Szövetségének (AUSJAL) környezettel és fenntarthatósággal foglalkozó hálózatával, illetve az Emberi Jogok Interamerikai Bizottságával (CIDH).

„Közös választ kell adni, amelyhez mindenki hozzáteszi a maga tudását, hogy hosszú távú változást érjünk el” – nyilatkozta Mauricio López, a REPAM főtitkára. Véleménye szerint „a kezdeményezés egy folyamat elejét jelenti, amely igyekszik megerősíteni az egységet és az erőfeszítéseket Amazónia védelmében”.

A jelentés foglalkozik az emberi közösség sokszínűségével, illetve problémáikkal az emberi és közösségi jogok területén; bemutatja majd az amazóniai közösségek mindennapi helyzetét az egészség, a nevelés és az életkörülmények tekintetében. Ezért alapvető kiemelni, hogy „az egyetem szerepe az, hogy segítse a társadalom átalakulását, javaslatokat nyújtva a strukturális változásokra”.

Ferenc pápa 2019-re püspöki szinódust hívott össze, amelynek témája: „Amazónia: új utak az Egyház és az átfogó ökológia számára”. 7,5 millió négyzetkilométer, a világ biodiverzitásának egyik legnagyobb rezervátuma; a bolygó legfontosabb erdőinek több mint egyharmada itt található. Több országra kiterjed, közöttük Brazíliára, Bolíviára, Ecuadorra, Perura és Venezuelára.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria