Katolikum, amelyben mindenkinek helye van – A Rimini Meeting második napja

Kitekintő – 2018. augusztus 22., szerda | 12:31

A világ legnagyobb közéleti, vallásközi és kulturális nyári fesztiválját, a Rimini Meetinget 39. alkalommal rendezi meg a Comunione e Liberazione lelkiségi mozgalom augusztus 19. és 25. között. A találkozó második napjáról Varga János, a bécsi Pázmáneum rektora tudósította a Vatikáni Rádiót.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Pápaságának öt éve – Bergoglio gondolkodásmódjának felfedezése – ezzel a címmel tartott előadást Guzmán Carriquiry professzor, a Pápai Latin-Amerika Bizottság főtitkára. „A II. vatikáni zsinat óta nagyon különböző, de egyaránt nagy formátumú, időközben boldoggá, illetve szenté avatott pápák álltak az Egyház élén, akiknek a sorában igazi újdonságot jelentett Jorge Mario Bergoglio megválasztása. A kísértő nehezen viseli el, hogy egység van a legfőbb pásztorok között, hogy a folyamatosság a jellemző ezekre a kiemelkedő személyiségekre, akik Szent XXIII. János pápától egészen Benedek emeritus pápáig és Ferenc pápáig Szent Péter székében ültek” – fogalmazott Guzmán Carriquiry.

„Egy olyan világban, amikor a perifériák is a kereszténység részévé váltak, a jelenlegi pápa, aki nagyon argentin, nagyon dél-amerikai, nagyon jezsuita, egyedi utat képvisel, amely kihívás elé állítja a terméketlenné vált európai katolicizmust. Ferenc pápa elmélyedt az irgalom titkában, és meghajol a szegények előtt. Egész pápasága felhívás a megtérésre, a nagy megtisztulásra.”

Tabuk nélkül szó volt arról is, hogy mennyi kritika éri Ferenc pápa pontifikátusát, ám az is elhangzott, hogy a Szentatyát kritizálók, de hívei között is nagyon kevesen vették figyelembe gondolkodásmódjának alakulását, sokan még lelkes hívei közül is azt gondolják, hogy nem intellektuális, hanem lelkipásztori egyéniség. Jó pásztor, de nem több. Nem lehet kritizálni vagy érteni Ferenc pápa tevékenységét anélkül, hogy ismernénk korábbi szellemi munkásságát, annak gyökereit – mondta Massimo Borghesi, a Bergoglio pápa intellektuális életrajza című könyv szerzője. Ha ismernénk, értenénk Ferenc pápát.

Ferenc pápának van egy mindent átölelő látásmódja: az a katolikum, amelyben mindenkinek helye van, ahonnan senkit nem szabad kizárni. Megfigyelhető tanításában Don Giussani és Romano Guardini hatása is. Gondolkodásmódja ellentétekben nyilvánul meg, ami egyesíti a teljességet és a korlátokat, az ideált és a valóságot, a globális és lokális látásmódot, az idők teljességét és a pillanatot. Ezeket a szélsőséges kategóriákat alkalmazza a társadalomra, az Egyházra és a világra.

Fiatal korában nagy hatással volt rá Gaston Fessard francia jezsuita szerzetes, általa értette meg, hogy a keresztény ember élete nem passzív és nyugalmas, hanem dinamikus, és a két nagy polaritás – Isten kegyelme és az ember szabadsága – között zajlik. A keresztény tanúságtétel dráma, ellentétek között feszül, az ellentétpárokon keresztül valósul meg: konzervatívok és progresszívek, hagyomány és megújulás, prófécia és intézmény. Az ilyen poláris gondolkodásmód misztikus, nyitott, mert az ember elkezdi a folyamatokat, és Isten beteljesíti őket. Ez feszültségekkel teli gondolkodásmód, minden klerikalizmussal szemben. Az Egyház legnagyobb ellensége ma a klerikalizmus, amely a csodálkozás leértékeléséből fakad – mondta egy interjúban Ferenc pápa.

Ebben a statikus gondolkodásban nincs helye a gyönyörködésnek, a csodálkozásnak, mert a kegyelemmel ellentétes irányból fakad. A farizeus statikusan gondolkodik, önelégült; a vámos dinamikusan gondolkodik, nyitottan a kegyelem ajándékára – mutatott rá előadását zárva Massimo Borghesi professzor.

A demokrácia perspektívái témájában zajló kerekasztal-beszélgetés során elhangzott: a képviseleti demokrácia hibáinak és korlátainak tüzetes elemzése nélkül nem fogjuk megérteni a populista áramlatokat, és főként nehezen fogjuk megtalálni a helyes válaszokat.

’68 és ami utána következett: Ideológia és realitás között – ebben a témában tartott előadást Franco Bonisoli, a Vörös Brigádok volt tagja, aki negyven éve részt vett Aldo Moro testőreinek meggyilkolásában. Amint elmondta: teljesen fegyvertelenül jött a Rimini Meetingre, mára megváltozott, az áldozatok családtagjaival is kiengesztelődött. A kérdésre, hogy milyen erő mozgatta őt a merénylet idején, azt válaszolta: az ideológia. A világ megváltoztatásának vágya vak ideológiává vált, és az erőszak látszott a megvalósítás eszközének.

Az Egyház a korszakváltás idején címmel beszélt Luis Antonio Gokim Tagle bíboros, Manila metropolitája és a Caritas Internationalis elnöke az Egyház és a kereszténység megújításáról. „A megújult Egyháznak olyannak kell lennie, mint az ajtó, amely összeköti, egyesíti a kint és a bent lévő valóságot – mondta. A mai világban adjuk tovább Krisztus örömhírét, miközben jézusi együttérzéssel meghallgatjuk a világban élők történeteit, gondjait. A megújult Egyháznak olyannak kell lennie, mint az ünnepi asztal, ahol van hely mindenkinek, és ahol a javak meg vannak osztva a szegényekkel. Az evangélium, a jó hír a közösség közös öröme.”

Az érsek személyes példákat is mondott: egy árva fiúnak aláírta a trikóját, aki egy év múlva mesélte, hogy azóta is a párnája alatt tartja azt, mert így érzi, hogy van családja, és van egy püspök, aki számára atya. Hány fiatal keres családot, apai, anyai szeretet – tette fel a költői kérdést a főpap –, és azt a megújult Egyháztól kaphatja meg.

Egy kérdésre válaszolva elmondta: azt, hogy az Egyház Európában öreg és fáradt, lehet, hogy csak bebeszéljük magunknak. Vigyázni kell, mert valósággá válhat… Látni kell a fiatalság jeleit. Az Egyház nem fáradt és öreg; él, és ezért változásban van, miközben a világ is változik. Meg kell találnunk a megfelelő válaszokat – hangsúlyozta végül Tagle bíboros.

Jób alakjáról kiállítást rendeztek a Rimini Meetingen. A szenvedés és jelentése most a genovai katasztrófa után különösen is időszerű az olasz nép számára. Ebben a témában tartott kerekasztal-beszélgetést Julian Carrón, a Comunione e Liberazione mozgalom jelenlegi vezetője, valamint Monica Maggioni újságíró, Mario Melazzini, kutatóorvos és Salvatore Natoli filozófus. Jób könyve a nagy miértek könyve – hangzott el. Az azzal való szembesülés, hogy milyen nehéz kimondani: „Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!” (1,21), illetve „ha a jót elfogadjuk Isten kezéből, miért ne fogadnánk el a rosszat is?” (2,10). Az ószövetségi Jób élete mellett a 20. század nagy tragédiáját, a holokausztot is felidézték a beszélgetés résztvevői. A hozzászólások közben versek és szír fiatalok által előadott, az emberi fájdalmat nagyon kifejezően érzékeltető népzene is elhangzott.

Minél erősebb a fájdalom, annál élesebben jön elő a kérdés: miért? Akiben meg van a személyes hit, az képes kérdést feltenni – mondta Julian Carrón. „Isten azért nem avatkozik közbe, mert nem akarja elvenni a már megadott szabadságot. A rossz misztériuma a szabadság misztériuma. Felelősek vagyunk az okozott rosszért” – érvelt Salvatore Natoli. Mario Melazzini, aki 2003 óta amiotrófiás laterálszklerózisban szenved, elmondta: feladatának tekinti, hogy tanúságot tegyen a 21. században megélt Jób-tapasztalatról. Rájött, hogy a betegség az élet része, nem mint büntetés, hanem mint hozzáadott érték. „Minden lehetséges, ezt Jób könyve által értettem meg. Eddig hírből ismertelek, most találkoztam veled, Uram” – mondta a kerekesszékhez kötött tudós. Majd így folytatta: „Mindannyiunkban ott van Jób. Fel kell tenni a kérdéseket, de meg kell hallgatni a csendben adott válaszait is annak, aki mindenben segíteni tud.”

Isten nem válaszolt Jóbnak – az emberi logika elvárásai szerint. Az Istenről való tapasztalata változott meg. Megértette, hogy az Urat önmagáért kell szeretni, nem azért a jóért, amit ad. A szövetség Istene helyett a teremtő Istennel találkozik, aki nem magyarázatot ad Jóbnak, hanem jelenlétét. Az a jelenlét, amit Jób felismert, Krisztusban testesült meg. Jézus emberré lett, nem azért jött, hogy megszüntesse a szenvedést, hanem hogy velünk szenvedjen, ezért tud elkísérni bennünket utunkon. A rossz mindig fáj, de létrejön egy kapcsolat, amely olyan erős, hogy a rossz nem győzhet. Jézus az Atyával való kapcsolatba hív meg: „Ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tiéd” (Mk 14,36). Az elhagyatottság érzésével együtt: „kezedbe ajánlom lelkemet!” (Lk 23,46). „Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Semmi nem szakíthat el bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van” – idézte végül Don Carrón Szent Pál rómaiakhoz írt levelét (Róm 8, 35, 39).

A Ninive csodája a népirtás után című dokumentumfilm vetítése kapcsán az alkotó, a spanyol Fernando De Haro elmondta, hogy a csoda az iraki keresztények hivatás iránti hűségének köszönhető.

A Farhad Bitani önéletrajzi könyve, Az utolsó fehér lepedő alapján azonos címmel bemutatott színházi előadásra augusztus 20-án, hétfő este került sor. Az afgán származású író, aki 2005-től Rómában él, 2012 óta a békének, a vallások és kultúrák közötti párbeszédnek szenteli életét. Mint mondja, Olaszországban a találkozások, az új barátok örökre megváltoztatták életét. Életútja jelképezi az igazság- és istenkeresés folyamatát. Mindenki számára nyitva a lehetőség, mindenki megváltozhat, ha akar, és megváltoztathatja a világot.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Rimini Meeting Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria