Kétszáz magyar vesz részt a cserkészek világtalálkozóján Japánban

Kitekintő – 2015. július 23., csütörtök | 15:54

Kétszáz magyar vesz részt a jövő kedden, július 28-án kezdődő 23. Cserkész Világtalálkozón, a cserkészek négyévente megrendezett dzsemboriján Japánban. Az augusztus 2-ig tartó eseményre 147 országból több mint 33 ezer fiatalt várnak – írja az MTI.

A pénteken negyvenórás út elé néző kétszáz kiutazó cserkész hat országból képviseli az összmagyarságot – olvasható a Magyar Cserkészszövetségnek a hírügynökséghez eljuttatott közleményében.

A fiatalok három hetet töltenek Japánban. A dzsembori után kisebb csoportokban folytatják tovább útjukat: a program Tokió felfedezése, a Kumano Kodo buddhista zarándokút bejárása és a Fudzsi megmászása. „A legextrémebb cserkészeink augusztus végén érkeznek haza a transzszibériai expresszel” – áll a közleményben.

Mint írják, már megérkezett a tábor helyszínére a magyar dzsemboricsapat óriás, világító Rubik-kockát formázó szerkezete, amely a magyar csárdának ad helyet.

A találkozót a legnagyobb japán sziget, Honsú nyugati csücskében, Kirarahamában, egy mesterséges félszigeten tartják. A magyar csapat már több mint egy éve megkezdte a felkészülést az útra, ahová 108 résztvevő, 17 vezető és 75 önkéntes táborszervező indul el pénteken.

A dzsembori a világ legszínesebb, négyévente megrendezett ifjúsági találkozója – fogalmaz a közlemény. Az elsőt 1920-ban tartották Angliában, 1933-ban Magyarország volt a házigazda. A cserkészek legnagyobb találkozójára a világ minden részéről érkeznek fiatalok, hogy nemzetiségtől és kultúrától függetlenül közös programok során ismerjék meg egymást és megosszák élményeiket más nemzetekből való társaikkal.

A programok között szerepel önkéntesnap, a modern technika alkalmazásáról szóló Tudomány Városa elnevezésű program, nemzetek konyhája és vallásai fesztivál is.

A találkozó témája idén az egyik japán írásmód, a kandzsi „WA” szimbólumához kapcsolódik, amely megjelenik a dzsembori logójában is. Jelentése: ’életerő, megújulás, összhang’.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria