Kína súlyosan korlátozó intézkedéseket hozott egy püspök temetésével kapcsolatban

Kitekintő – 2018. június 22., péntek | 13:35

Fényképezés tilalma, válogatott gyászolók: a kínai Joseph Li Mingshu püspök temetését, melyre június 18-án került sor, nagy titkolózás vette körül. Még a családot is ki akarták zárni róla. Az okok azonban nem világosak.

A kínai kormány titoktartást rendelt el Joseph Li Mingshu püspök temetésével kapcsolatban – még az elhunyt nővére sem tudott róla. A gyászmisén is tilos volt fotózni, valamint arról híradásokban beszámolni – írja a Ucanews katolikus sajtószolgálat. Ezen kívül a gyászolók száma is korlátozva volt. A helyszínen hatszáz vendég jelent meg, ebből kétszázan egyházon kívüliek.

A püspök 92 éves húgának is rövid idő alatt kellett a temetésre utaznia, miután más katolikusoktól értesült testvére haláláról. Hivatalos gyászjelentést nem küldtek neki. „Li püspököt a halála előtt arra kérték, hogy jelöljön ki egy utódot maga után. Ezt ő visszautasította”. De nem tudni biztosan, hogy ez a tény vezetett-e a szigorú intézkedések meghozatalához.

Joseph Li Mingshu Quingdao püspöke 2018. június 15-én hunyt el, 93 éves korában, tüdőrák következtében. A temetésre három nappal később került sor a Szent Mihály-székesegyházban, Quingdaoban. Li Mingshu több mint harminc éven át volt lelkipásztor Shangdong és Quingdao városokban; majd 2000-ben a pápa Quingdao püspökévé nevezte ki. 2005-ig a kínai katolikus egyház nemzeti szemináriumának helyettes dékánja volt.

Becslések szerint az 1,3 milliáros lélekszámú Kínai Népköztársaságban tizenhárommillió katolikus él; az állam azonban csak hatmilliót ismer el. A kínai katolicizmus különlegessége, hogy két csoportra oszlik: a kormányközeli, államilag engedélyezett „hazafias” mellett létezik egy úgynevezett földalatti egyház is, melynek tagjai közösségben vannak a pápával.

Az, hogy a püspök melyik csoporthoz tartozott, nem világos. Li Mingshu egyrészt hangsúlyozta, hogy ápolni kell a világegyházzal való kapcsolatot. Másrészt hozzá közel álló személyek arról számoltak be, hogy a püspök mindenkinek azt tanácsolta, hogy engedelmeskedjen a „hazafias egyháznak”.

Forrás és fotó: Katholish.de

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria