Konferenciát szerveznek a Vatikánban a nukleáris leszerelés előmozdítása érdekében

Kitekintő – 2017. október 30., hétfő | 18:49

Ferenc pápa kezdeményezésére november 10–11-én konferenciát tartanak a Vatikánban „Az atomfegyvermentes világ és az átfogó fejlődés távlatai” címmel – adta hírül október 30-án Greg Burke szentszéki szóvivő.


A konferenciát az Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdításának Dikasztériuma szervezi.

„A Szentatya eltökélten dolgozik azon, hogy előmozdítsa az atomfegyvermentes világ megteremtéséhez szükséges feltételeket, amiként azt leszögezte az ENSZ-nek márciusban küldött levelében. Éppen ezt a célkitűzést szem előtt tartva szervezik az említett kongresszust, de mindenképpen téves azt állítani – miként az az olasz sajtóban elterjedt –, hogy a Szentszék közvetíteni szeretne a jelenlegi konfliktusban Észak-Korea és az Amerikai Egyesült Államok között” – olvasható a szentszéki közleményben.

A La Repubblica olasz napilap hétfői száma Kézzelfogható jel: csúcstalálkozó a Vatikánban a nukleáris leszerelésről címmel előzetes tájékoztatást adott a Szentatya kezdeményezésére szervezett konferenciáról. A vezető olasz liberális napilap cikke szerint tizenegy Nobel-díjas tudóst várnak a tanácskozásra, melyet – ugyancsak a lap értesülése szerint – maga Ferenc pápa nyit meg.

Greg Burke szentszéki szóvivő emlékeztetett arra, hogy Paul Richard Gallagher érsek, a Szentszék államközi kapcsolatokért felelős titkára szeptember 20-án az ENSZ New York-i székházában a Vatikánvárosi Állam nevében aláírta az atomfegyvereket betiltó egyezményt, amelyet július 7-én fogadott el a világszervezet.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria