Kréta szigetén folyamatosan növekszik a katolikusok száma

Kitekintő – 2019. január 18., péntek | 10:57

A hetvenes években száz hívőt számoltak össze, ma már ötezernél is többen vallják magukat katolikusnak Kréta szigetén. Az írásból kiderül, mitől növekedett meg az ortodox többség mellett a katolikusok száma.

Kréta szigete Görögországhoz tartozik, a helyi görögkeleti egyház azonban a konstantinápolyi ökumenikus patriarkátus fennhatósága alatt áll. A krétai katolikus egyháznak el kellett volna tűnnie a vallási térképről, hiszen 1974-ben alig több mint száz hívőt lehetett számlálni. Ma ötezernél többen járnak a szertartásokra, a közösség tagjai pedig huszonnyolc nemzetből tevődnek össze. Ez az elképesztő fellendülés nagyszerű lehetőség, ugyanakkor kihívás is.

Hérakleion. A Patmosz Antoniou utca alatt a tenger csodálatos kékben szikrázik. A városközpontban álló kis katolikus templom plébániaépületében Daniel Stankiewicz, a krétai katolikus egyház általános helynöke elmondja: „Mi áll e változás mögött? Az 1970-es években mintegy száz hívő volt a szigeten, mégpedig csupa idős ember. Elhalálozásuk egyet jelentett volna Katolikus Egyház eltűnésével. Ma ötezren vagyunk. Az említett folyamat az 1990-es években állt meg. A kommunista rendszerek bukása előbb lengyelek és albánok, később számos más ország állampolgárainak érkezését hozta magával. Mindenkinek megvan a saját élettörténete, de a többség munkát keresni jött Krétára. Vannak olyan katolikus híveink is, akik ortodox hitű görögökhöz mentek férjhez. Letelepedtek, itt él családjuk, itt vannak a gyerekeik.”

Ennek a migrációnak a gyümölcse a huszonnyolc nemzet tagjaiból álló közösség: „A legtöbben Albániából érkeztek, de a Fülöp-szigetekről, Srí Lankáról, Olaszországból, Dél-Amerikából, Afrikából is jöttek, a világ minden pontjáról.” A világegyházimázs elsőre vonzónak tűnik, de ennyi különféle nyelvvel, mentalitással dolgozni egyáltalán nem egyszerű: „A liturgia nyelve görög, s ezt használjuk a lelkipásztorkodás során, valamint a katekézis alkalmával is. Ezzel szemben a közösség egyes tagjai, bár már húsz éve itt élnek, mégsem beszélik jól a nyelvet. Nem mindig értik, amit mondani szeretnék.” Stankiewicz atya lengyel, 2007-ben érkezett Krétára. Idejét meg kell osztania Hérakleion és a tőle 80 kilométerre fekvő Réthimno közösségei között. „A legnagyobb probléma a paphiány. Csupán négyen vagyunk, két olasz és két lengyel” – folytatja.

A szigeten, mely 300 kilométer hosszú és 80 kilométer széles, három katolikus plébániát szerveztek, s mindössze három templom található. Vannak olyan hívek, akik túl messze laknak ahhoz, hogy misére járjanak, vagy a gyerekeket hittanra küldjék. Ezért a papok sok időt töltenek utazással. Az északkeleti partszakaszon, mivel nincs saját misézőhelyük, az ortodox egyház két templomot bocsátott rendelkezésükre: Agiósz Nikoláoszban és Herszónisszoszban. „Nagy szerencsénk, hogy Kréta a konstantinápolyi ökumenikus patriarkátushoz tartozik, s Bartholomaiosz pártiárka nagyon nyitott” – teszi hozzá Daniel atya. A fiatalok pasztorációja céljából a sziget déli részén, Hérakleiontól 180 kilométerre képzési központot építettek Ierapetrában.

Carmela Kalikaki 1987 óta él Krétán, olasz katolikus családból származik. A Hérakleionban lévő egyházközség aktív tagja. Hazájában történelmet és filozófiát tanított. Amikor felhagyott munkájával, majd átköltözött, orvos férjét követte, aki görög nemzetiségű és ortodox vallású. Két gyermekük született. „Görögkeleti templomban tartottuk az esküvőt, de a férjem nem kérte, hogy én vagy a gyerekek kövessük az ő vallását.” Miután a Katolikus Egyház az ortodox házasságot érvényes szentségként ismeri el, Carmela megőrizte hitéletét, sőt a gyerekeket is római katolikusként nevelik: „A családunkban nincs különbségtétel és nincsenek előítéletek. Kiegészítjük egymást, katolikusok és ortodoxok. Ugyanabban az Istenben hiszünk.”

Hanía városa az északi partszakaszon Hérakleiontól 140 kilométerre fekszik. Az Athina téren méltóságteljesen emelkedik az ortodox templom. Vele szemben, boltokkal teli házsor mögött, egy kicsiny belső udvarban találjuk a katolikusok imahelyét, Mária mennybevételének templomát. E két épület a két egyház helyzetének szimbóluma: az egyik köztiszeletben álló államvallás, a másik törpe kisebbség.

Béatrice Meric nem sokkal Krétára érkezése után kezdte látogatni ez utóbbit. A reflexológiával foglalkozó francia hölgy öt éve költözött ide, s lelkesedik a közösségért: „Befogadó, nemzetközi, multikulturális. Három vagy négy nyelven kell beszélnünk, ez kedvemre való. Nézzék csak a kitett liturgikus füzetet: az összeállítás nyolcnyelvű! Az idejárók többsége a szolgáltatási szférában dolgozik, sokan a turizmusban. Ez nem a tekintélyes polgárok egyháza, hanem az egyszerű embereké. Ezért érzem magam jól benne.” Béatrice pár éve tanúja volt a Földközi-tengeren keresztül érkező menekültek első hullámának. „Petrosz atya, aki egyike volt a görög ajkú katolikus papoknak, néhányukat elszállásolta. Itt senki sem halhat éhen. Az emberek adakozók. A falumban népkonyhát szervezett az egyházközség.” Félbeszakítja mondanivalóját, mivel egy ismerős angol házaspárt köszönt. A férj megszólít: „Különleges ez a kis katolikus közösség a görög-ortodox közeg közepén, nem? Én nagyon testhezállónak találom, főképp azért, mert szombat esténként angol nyelvű mise is van.” Felesége nevetve folytatja: „Luca atya gyakran elkap bennünket, s bevon a felolvasásba vagy az éneklésbe.”

A katolikus közösség nem él zárt ajtók mögött, folyamatosan ápolja a kapcsolatot az ortodox többséggel. A francia hölgy meséli: „A helyi társadalmat meghatározza az ortodox vallásgyakorlat. Az ő naptárukat követjük húsvétkor. A nagy ünnepek alkalmával meghívjuk az ortodox pátriárkát. Minden jól zajlik. A rítusok nem ugyanazok, de közös a Hiszekegy, a Miatyánk. Ami számít, az a keresztény üzenet, s az, ahogyan azt az emberek megélik.”

Fordította: Hantos-Varga Márta

Forrás: Cath.ch/Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír