Krisztus az élet, a szentmise a biztosítókötelünk – Edinburgh érseke a vasárnapi templomba járásról

Kitekintő – 2018. június 6., szerda | 19:19

Saint Andrews és Edinburgh érseke, Leo Cushley főpásztori körlevelet írt idén úrnapjára, melyben a vasárnapi szentmisén való részvétel fontosságára hívta fel a hívek figyelmét.

„Igaz, sokan úgy gondolják, hogy a vasárnap csupán a hétvége része, a várva várt szünet a megszokott időbeosztásban, egy nap, amikor együtt lehet a család, vagy amikor van idő sportolni – fogalmazott az érsek a levélben. – Természetesen jó dolog pihenni, és időt szakítani ezekre a dolgokra, de a mi kultúránk nagyrészt elfelejtette, hogy a vasárnap azért munkaszüneti nap, mert eredetileg ez egy keresztény ünnepnap.” [Az angol nyelv szépen őrzi a „munkaszüneti nap” kifejezés eredeti jelentését: holiday, azaz holy day, szent nap – a ford.]

Cushley érsek hangsúlyozta a vasárnapi szentmisén való részvétel fontosságát. Rámutatott: rendkívüli körülmények, például betegség miatt elfogadható a hiányzás, de normális körülmények között „a vasárnapi szentmisén való részvétel ünnepi és szigorú kötelezettség. Ha szándékosan nem teszünk eleget ennek a kötelezettségnek, súlyos bűnt követünk el, és gyónást kell végeznünk, mielőtt újra szentáldozáshoz járulnánk” – írta Leo Cushley a Katolikus Egyház Katekizmusára hivatkozva.

A vasárnap, a heti pihenőnapunk felhívja a figyelmet arra, Isten népe egyedül a Teremtőben találja meg az igazi teljességet. Ez „földi tükröződése Isten örök nyugalmának”, ami arra emlékeztet, hogy „az életnek van egy magasabb rendű célja, mint a fizikai túlélés vagy az anyagi haszon”.

Cushley érsek rámutatott az eucharisztia fontosságára: a szentmiseáldozat „a mennyország előképe”, amely „képessé tesz minket arra, hogy valódi és maradandó jót tegyünk a világban”. A szentmise ereje nélkül nemcsak a kegyelem misztériumától leszünk elvágva, de Krisztustól és közösségtől is – fogalmazott a főpásztor.

Az érsek biztatta a szülőket, hogy minden vasárnap vigyék el gyermekeiket szentmisére, jó példát mutatva a katolikus hit megélésére. „A legjobb, amit tehetsz a gyermekeidért, hogy elviszed őket, hogy minden héten találkozhassanak az élő Úr Jézussal a szentmisében” – írta Leo Cushley, hozzátéve, „ha megtanítod nekik, hogy elsősorban az Isten országát keressék, akkor biztos lehetsz benne, hogy Ő megáldja őket, megkapnak mindent, amit csak remélsz számukra” (vö. Mt 6,33).

Leo Cushley érsek arra is biztatta főegyházmegyéje tagjait, hogy e vasárnapi kötelezettségüket részesítsék előnyben minden más feladattal szemben, mivel a katolikusoknak az Eucharisztiában jelen lévő Krisztust kellene minden más elé helyezniük. „Csak kéthetente vagy alkalmanként részt venni a szentmisén nem ugyanaz, mint hűségesnek lenni Isten új szövetségéhez. Krisztust, a Megváltónkat bizonyosan nem kezelhetjük úgy, mint egy lehetőséget a sok közül, amit a kényelmünk szerint alakíthatunk.”

„Krisztus az Élet, és a szentmise a biztosítókötelünk – fogalmazott a skóciai főpásztor. – Ezért arra kérlek titeket, testvéreim, hogy hozzátok meg a döntést, hogy részt vesztek a vasárnapi szentmisén, részesítsétek előnyben ezt, és hozzatok magatokkal másokat is.”

Forrás: Catholic News Agency

Fotó: CNA; Pixabay

Magyar Kurír
(sza)

Kapcsolódó fotógaléria