Labdarúgó-bajnokság a békéért Kurdisztánban

Kitekintő – 2017. december 18., hétfő | 13:10

Az iraki Kurdisztánban Szulejmánijja településtől 25 kilométerre található menekülttábor, ahol 6 ezer szíriai menekült él, a béke és a társadalmi kohézió színterévé vált ezekben a napokban.

A Sport az erőszak ellen (Sport Against Violence) elnevezésű római egyesület és A híd (Un ponte per...) elnevezésű nem kormányzati szervezet ötlete alapján valósult meg a kezdeményezés. Együttesen hívták életre a labdarúgó-bajnokságot, amelyen hét vegyes csapat, 16 és 27 év közötti fiúk és lányok vesznek részt. A cél elsősorban az, hogy megismerkedjenek egymással és hogy integrálják őket a világ egy olyan részén, amelyet a háború lerombolt.

Elena Laurenti, a Sport az erőszak ellen szervezet helyi képviselője a Vatikáni Rádiónak elmondta: a menekülttáborban élő fiatalok, az arbati és szulejmánijjabeli ifjúsági központ tagjai és egy csoport kitelepített kurd külső okokból arra kényszerülnek, hogy együtt éljenek azokkal a nehézségekkel, hogy nyelv, származás, kultúra és vallás alapján különböznek egymással.

Nagyon nehéz életkörülmények között élnek a menekülttáborban: elszigeteltségben, szegénységben és az az álmuk, hogy mielőbb hazatérhessenek otthonaikba. A legmeglepőbb dolog az, hogy mindennek ellenére ezek a fiatalok mindig mosolyognak, tele vannak tenni akarással és reménnyel – hangsúlyozta Elena Laurenti.

A támogatásuk érdekében a labdarúgó-bajnokságon túl más sporttevékenységet is szerveznek számukra, mint például kosárlabdázást, röplabdázást. Helyi önkéntesek segítik a fiatalokat, hogy a sportot mint eszközt használják fel az erőszakmentességre, a tiszteletre, a kölcsönösen elismert szabályok megteremtésére és az érintkezésből születő ellentétek békés megoldásának elérésére.

A háború pusztítása miatt e fiatalok közül sokan megismerték az Iszlám Államon keresztül az erőszakot, és nem könnyű megbirkózniuk az integrációval, nehezen nyitnak egymás felé. Ebben azonban segíthet a sport, amely egy egyetemes nyelv és amelynek nincs szüksége szavakra, hanem természetes módon teremti az együttlétet.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria