Lemondott a pápai gyermekvédelmi bizottság egyik tagja

Kitekintő – 2017. március 3., péntek | 9:08

Marie Collins, az ír egyházi szexuális visszaélések egyik áldozata március 1-jén lemondott a pápai gyermekvédelmi bizottságban betöltött pozíciójáról, amelynek 2014-es alapítása óta tagja volt – tájékoztatott a Szentszék.

A Sean O’Malley bíborossal, a testület elnökével való találkozása során, illetve a Ferenc pápának címzett, lemondását bejelentő levelében Marie Collins aggodalmának adott hangot, miszerint a Római Kúria egyes hivatalai nem működnek együtt a bizottsággal.

Ferenc pápa és Sean O’Malley bíboros, valamint a bizottság többi tagja is köszönetét fejezte ki Marie Collinsnak a papok által elkövetett szexuális visszaélések áldozatai és túlélői érdekében folytatott munkához való rendkívüli hozzájárulásáért. A bíboros emellett megköszönte Marie Collinsnak döntését, hogy nevelői szerepben folytatja együttműködését a bizottsággal, az új püspökök és más szentszéki hivatalok képzésében részt véve. O’Malley bíboros hangsúlyozta, hogy a plenáris ülésen, amelyet a következő hónapban tartanak, a bizottság megvitatja a Marie Collins által kifejezett aggodalmakat.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria