Az első püspökség megalapításának 1050. évfordulójáról emlékeztek meg Lengyelországban

2018. június 26. kedd 15:45

A nyugat-lengyelországi Poznańban június 23-án emlékeztek meg az első lengyel püspökség megalapításának 1050. évfordulójáról. Az ünnepi szentmisét Ferenc pápa képviseletében Dominik Duka bíboros, prágai érsek mutatta be.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A poznańi székesegyház előtti téren celebrált szentmise a decemberben megkezdett megemlékezések központi eseménye volt. Jelen volt többek között Marek Kuchciński lengyel alsóházi elnök; felolvasták Mateusz Morawiecki kormányfő üdvözlő levelét is.

Elhangzottak azon levél szavai is, amellyel Ferenc pápa Dominik Duka bíborost személyes megbízottjaként, legátusként nevezte ki az évfordulós szertartásra. A Szentatya felidézte a lengyel kereszténység felvételének történetét, a mai lelkipásztori feladatok közül pedig kiemelte a házasság és a család szentségének ápolását.

Dominik Duka bíboros homíliájában hangsúlyozta: a kereszténység felvétele a lengyelek számára egy új kulturális, civilizációs forma felvételét is jelentette. A főpásztor kiemelte a keresztény szeretet lényegét, továbbá, hogy szeretet nélkül nemcsak a kereszténység, de általában a humanizmus, az emberség is elképzelhetetlen.

Az ember küldetéséről elmélkedve a prágai érsek a Teremtés könyvét idézte, mely szerint Isten férfinak és nőnek teremtette az embert. Ezért a nemek szerepét megkérdőjelező genderideológia „értelmetlen Isten előtt” – mondta a szónok. – Értelmetlen az ember szemszögéből nézve is, hiszen a szeretetet „még a születésünk előtt, az anya szíve alatt tanuljuk”, és „nem jöttünk volna a világra, ha nem lenne apánk” – tette hozzá.

Az Egyháznak védenie kell a nő és a férfi méltóságát, valamint a család méltóságát és szerepét is – szorgalmazta a bíboros. Kifejtette: a család nélkül „nincs nemzet, nincs élet, így azoknak a mai ideológiáknak, amelyek tagadják az ember hagyományos felfogását, nincs jövőjük, megszűnnek”.

A cseh főpásztor beszélt a katolikus szentségek, köztük a keresztség, a bérmálkozás és a szentáldozás „tudatos fogadásáról” is. A szentségeken alapuló élet az Egyház jövőjét jelenti „nemcsak Lengyelországban, nemcsak a visegrádi országokban, hanem egész Európában” – mondta Dominik Duka.

*

Az első püspökség megalapításáról (968) azután emlékeznek meg Lengyelországban, hogy 2016-ban jubileumi emlékévet ünnepeltek a kereszténység felvételének 1050. évfordulója alkalmából. A Piast-dinasztiát alapító I. Mieszko fejedelem valószínűleg 966 áprilisában keresztelkedett meg. Mieszkót egy, a cseh Přemysl-házból származó felesége, Dobrava udvarához tartozó pap részesítette a keresztség szentségében, megteremtve ezzel a nyugati civilizációs körhöz csatlakozó lengyel állam létrejöttének előfeltételeit.

Forrás: MTI

Fotó: Archpoznan.pl

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kitekintő
Vezető híreink - olvasta már?
hinni-jo-nagyszulok-bucsuja-matraverebely-szentkuton
Hinni jó – Nagyszülők búcsúja Mátraverebély-Szentkúton

Szent Anna és Szent Joachim ünnepéhez kapcsolódva a nagyszülőket várták július 22-én Mátraverebély-Szentkútra. A búcsús sokaság Varga László püspökkel ünnepelt.

11:48
-amig-az-urnak-szuksege-lesz-ram-beszelgetes-az-aranymises-ruppert-jozseffel
„Amíg az Úrnak szüksége lesz rám” – Beszélgetés az aranymisés Ruppert Józseffel

Ruppert József piaristát kérdeztük hivatásáról, pályájáról,

2018. július 22. vasárnap