Már négy papot és hét újságírót öltek meg idén Mexikóban

Kitekintő – 2017. augusztus 9., szerda | 10:56

2017-ben már tíz papot öltek meg a világon. José Miguel Machorrót a mexikóvárosi székesegyházban késelték meg május 15-én, szentmise bemutatása után. Aggodalomra ad okot az erőszakhullám Mexikóban, amely elsősorban az Egyház és a sajtó képviselőit sújtja.

Idén José Miguel Machorro a negyedik pap, akit meggyilkoltak Mexikóban, illetve a hatodik Latin-Amerikában; Venezuelában és Kolumbiában is életét vesztette egy-egy pap. Ebben az évben négy papot öltek meg Afrikában: Madagaszkáron, Burundiban és kettőt Kamerunban.

A Mexikóban felcsapó erőszak az Egyház képviselői mellett az újságírókat sújtja a leginkább. Augusztus 1-jén ölték meg a hetedik újságírót idén, Rosario Riverát Tijuana város közelében egy bárban. 2016-ban kilenc újságíró vesztette életét az országban, amely a harmadik a világon a sajtó képviselőit érintő gyilkosságok listáján. 2000 óta több mint száz újságírót öltek meg Mexikóban a brit Article 19 szervezet szerint.

A helyzet folyamatosan romlik. A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-szervezet rangsorában Mexikó a 147. helyen áll a sajtószabadság tekintetében. A huszonegy fekete színnel illetett ország között szerepel, melyekben rendkívül súlyos a helyzet, és ahol a gyilkosságok legnagyobb része büntetlen marad.

A humanitárius szervezetek felszólalásai kevés eredményt hoznak az erőszakkal szemben, melynek fő oka a korrupt politikusok és intézmények által fedezett drogkartellek hatalomra jutása. Mexikóban járványként terjed a droghasználat. Az Egyház és a sajtó együttesen lép fel a társadalmi és erkölcsi problémák ellen, de magas árat fizetnek az igazságért. A lelkipásztorok, illetve az újságírók az emberek mellé szegődnek, így túl sokat tudnak meg a drogkereskedő bandákról és kényelmetlenné válnak számukra.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Wikipédia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria