Megáldották a hősi halált halt magyar tengerészek emlékművét Pulában

Kitekintő – 2017. június 14., szerda | 9:56

A horvátországi Pulában római katolikus szertartás keretében áldották meg az első világháborúban hősi halált halt magyar tengerészek emlékművét június 10-én.

Tíz évvel ezelőtt helyi magyarok kezdeményezték, hogy az Adriai-tenger partján fekvő Pulában, az Osztrák–Magyar Monarchia haditengerészeti temetőjében a magyar katonák emlékét is örökítsék meg – ismertette idősebb Lomnici Zoltán. – Idén az Országgyűlés ellenszavazat nélkül döntött a hősi halált halt magyar haditengerészek emléknapjáról, és felkérte a kormányt emlékmű állítására.

Június 6-án Budapesten, a Szent István-bazilikában tartott szentmise keretében emlékeztek meg a magyar hősökről, június 10-én pedig, az Országgyűlés által kijelölt emléknapon leplezték le és áldották meg a pulai emlékművet.

A megemlékezésen a horvát kormány nevében Zdravko Jakob államtitkár, a horvát parlament nevében pedig Jasen Mesić parlamenti képviselő vett részt, de jelen volt Fabrizio Radin, Isztria megye alispánja és Boris Miletić, Pula város polgármestere is.

A magyar kormány képviseletében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mondott beszédet. Jelen volt Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője és Vejkey Imre frakcióvezető-helyettes, illetve idősebb Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, valamint Holló József nyugállományú altábornagy, kegyeleti diplomáciáért felelős miniszteri biztos is.

A horvátországi magyar közösség részéről Jankovics Róbert magyar kisebbségi parlamenti képviselő, Lőcsei József, a pulai Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke és Balázs Piri Zoltán, az országos magyar kisebbségi önkormányzat elnöke volt jelen az eseményen.

Az Osztrák–Magyar Monarchia haditengerészete az I. világháború idején a világ hatodik legerősebb flottája volt, és a legénység húsz százalékát adták a magyarok. A körülbelül huszonhétezer magyar tengerész közül sokan hősi halált haltak.

Forrás: MTI; id. Lomnici Zoltán

Fotó: Honvédelem.hu; id. Lomnici Zoltán

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria