Meggyilkolták Epifaniosz kopt ortodox püspököt

Kitekintő – 2018. július 31., kedd | 18:20

Július 29-én az egyiptomi Nagy Szent Makariosz-monostorban történt a gyilkosság, amelynek körülményei még nem tisztázottak. Epifaniosz püspök volt a monostor apátja, holttestét hajnalban találták meg az épületben.

A reggeli imádságra indulhatott a templomba, amikor megtámadták. Vérbe fagyott holttestét a cellája előtt találták meg. A rendőrség közlése szerint nehéz tárggyal ütötték fejbe az áldozatot. Feltételezik, hogy vértanúságról van szó, de mivel a bűntény körülményei nem világosak, a kolostoron belül történt, a közösségen belül is nyomoznak.

A kopt egyház bejelentette, hogy a temetés július 31-én lesz a monostorban. II. Tavadrosz kopt ortodox pátriárka elküldte képviselőit a monostorba, hogy közvetlenül szerezzen információkat a gyilkosság körülményeiről.

Anba Epifaniosz püspök 64 éves volt. Tantában született, az orvosi egyetemen diplomázott. 1984-ben lépett be a Vádi el Nátrun-völgyben található Szent Makariosz-monostorba. 2002-ben szentelték pappá. Tudós ember volt, a Biblia több könyvét lefordította görögről arabra. 2012-ben Rómában részt vett a kopt tanulmányok nemzetközi konferenciáján. 2013. február 3-án választotta meg a monostor száz szerzetese az apátjává. Matta el-Meskin tanítványaként – aki a kopt ortodox egyház nagy spirituális vezetője volt a közelmúltban – Epifaniosz mély lelki közösségben élt a Katolikus Egyházzal, különösen a szerzetesi közösségekkel. 

A Szent Makariosz az egyik legősibb keresztény monostor, a 4. században alapította Nagy Szent Makariosz. Kairótól 92 kilométerre északnyugatra található. Matta el-Meskin a 20. század második felében a sivatagi atyák hagyományait követve innen élesztette újjá a kopt szerzetességet. Kapcsolatban áll sok szerzetesi intézménnyel, a belgiumi Chevetogne monostorával, a bosei közösséggel, a libanoni Dayr al-Harf közösséggel, jeruzsálemi és francia testvérületekkel. 

Anda Epifaniosz az imádság és a párbeszéd embere volt. Részt vett az assisi szellemében a Sant’Egidio közösség által évente megszervezett vallásközi béketalálkozókon. Tavaly Münster-Osnabrückben a keresztény vértanúságról beszélt, mint olyan jellemzőről, ami az evangélium hirdetésének kezdettől fogva velejárója volt. Hangsúlyozta, hogy Jézus tanítványainak nagy részét megkínozták és a vértanúság koronáját jutalomként fogadták. Elmondta, hogy a kopt egyházat átjárta a szenvedés történelme során, és ennek a vallásszabadság korában, a modern időkben sem lett vége, hiszen a Közel-Keleten vallási szélsőségesek továbbra is gyilkolják azokat, akik másképp gondolkodnak. Ami igazán meglepő, az az, hogy ehhez a fegyvereket éppen olyan fejlett országokból kapják, ahol már vallásszabadság van, és ahol tiszteletben tartják az emberi jogokat. Megrendítően beszélt az ISIS által meggyilkolt kopt vértanúkról, akik egyszerű, tanulatlan emberek voltak, de mély hitben nevelkedtek, éltek, és ennek szellemében nem tagadták meg hitüket, elfogadták, hogy Krisztus nevében halnak meg. Hozzátette, hogy minden szenvedés ellenére a kopt egyház továbbra is követi Krisztus tanítását: „Áldjátok üldözőiteket, áldjátok, s ne átkozzátok.”

2015-ben a tiranai találkozón arról beszélt, hogy „a vértanúk vére magvetés, az egység magja, amelyre vágyunk keresztény egyházaink számára.”

2016-ban Assisiben, amikor Ferenc pápa is részt vett a találkozón, Máté evangéliumának 25. fejezetéről, az irgalmasság cselekedeteiről beszélt. Hangsúlyozta, hogy enni adni az éhezőnek, befogadni a vándort… – ezek elsősorban nem parancsok, hanem az örök életünk múlik rajtuk.

Forrás: Vatican News; Santegidio.org; Repubblica.it; Vatican Insider

Fotó: Santegidio.org; Facebook

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria