Nagyobb teret a nőknek a Vatikánban – Bemutatkozott a női tanácskozó testület

Kitekintő – 2017. március 8., szerda | 18:12

A nemzetközi nőnap előtt, március 7-én délelőtt mutatták be a Szentszék Sajtótermében azt a női tagokból álló tanácskozó testületet, amely 2015 júniusában alakult meg a Kultúra Pápai Tanácsán belül. Célja, hogy hangot és teret adjon a nőknek a dikasztériumon belül.

A testületnek 37 tagja van, koordinátora Consuelo Corradi, a római LUMSA (Libera Università Maria Santissima Assunta) egyetem kutatási és nemzetközi kapcsolatokért felelős rektorhelyettese. Egyetemi tanárok, vállalkozók, politikusok, művészek, újságírók alkotják a testületet, amelynek tagja a Vatikáni Rádió egyik újságírója, Roberta Gisotti is. Széles a tagok kulturális, földrajzi és felekezeti megoszlása, olyannyira, hogy egy iráni muszlim teológusnőt is beválogattak a tanácsba.

„Abszolút újdonságról van szó a maga nemében, hiszen eddig egyetlen nő sem volt jelen a Kultúra Pápai Tanácsának vezetői szintjén, tehát hiányosan jelent meg az Isten által teremtett világ” – a dikasztérium elnöke, Gianfranco Ravasi bíboros ezekkel a szavakkal jellemezte a sajtótájékoztatón a női tanácskozó testületet. A neves bibliatudós emlékeztetett rá, hogy Isten az embert a maga képére férfinak és nőnek teremtette. Most az új, női tagokból álló testülettel a dolgok megváltoztak.

Miért jött létre a kezdeményezés és mit szeretne kínálni az Egyháznak, valamint a nőknek? Erre a kérdésre Ravasi bíboros a Vatikáni Rádiónak így válaszolt: „Elsősorban a női látásmódot akartuk érvényre juttatni a dikasztérium minden tevékenységével kapcsolatban. A tanács hozzájárulása két szinten valósulhat meg: egyrészt a tartalom szintjén, amelyet a nők saját tapasztalatukból, munkájukból, adott esetben laikus életállapotukból következően nyújthatnak. A másik pedig a stílus kérdése: szeretnénk sokkal átfogóbb, színesebb olvasatot adni a valóságról és a dikasztérium által taglalt kérdésekről, túllépve a tisztán teológiai-filozófiai vizsgálódáson, ami az egyházi nyelvezet sajátja.”

A pápa nemrég azt mondta, hogy a nők szerepe nem annyira funkcionális kell, hogy legyen az Egyházban, mint inkább a gondolkodás, az elmélkedés segítése. Ravasi bíboros ezzel kapcsolatban leszögezte: eleve kizárta a lehetőséget, hogy a női tanáccsal azért bővítették volna ki a Kultúra Pápai Tanácsát, hogy legyen női kvóta vagy egyfajta kozmetikázást érjenek el. „Nem: a nők kultúrpolitikánk belső mechanizmusához tartoznak.”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria