Názáretben bemutatott szentmisével zárult a hit éve a Szentföldön

Kitekintő – 2013. november 22., péntek | 9:12

November 17-én, vasárnap izraeli és a világ minden részéről érkezett katolikusok ezrei vettek részt azon az ünnepi szentmisén, amelyet Fouad Twal, Jeruzsálem latin-szertartású pátriárkája mutatott be Názáretben.

Jelen volt Uzi Landau izraeli idegenforgalmi miniszter is. Az ünnepélyes szertartással a Szentföldön lezárták a hit évét, amelyet 2012 októberében hirdetett meg XVI. Benedek emeritus pápa.

A názáreti szentmisén felolvasták Ferenc pápa levelét: „Hitünk történetének gyökerei azon a földön találhatók, ahol a szertartást bemutatjátok. Mielőtt megérthetnénk saját személyes hitünk történetét és azt, hogy szükségünk van Isten irgalmasságára, mindnyájunknak vissza kell fordulnunk arra a helyre és abba az időbe, ahol, és amikor maga Jézus járt közöttünk. Jézus a Szentföldön vette magára emberi természetünket és nyilatkoztatta ki számunkra Istent. Ott tanította apostolait és tanítványait, ott tapasztalta meg az emberi élet örömeit, szenvedéseit, áldásait és nehézségeit, valamint a szeretetet. Ott ajándékozta nekünk kínszenvedését, halálát és feltámadását, az örök élet biztosítékát.”

Ferenc pápa levelében arra buzdítja a szentföldi keresztényeket, hogy legyenek a béke és az irgalmasság tanúi azon a földön, ahol az Ige testté lett. A Szentatya nagy elismeréssel szól a térség keresztényeiről, amiért hűségesen őrzik a szent helyeket és tartós tanúságot tesznek az evangéliumról. A hit éve lehetőséget adott arra, hogy új megközelítésből szemléljük a hit misztériumát, Isten szentségét, amelyet megosztott velünk Jézus Krisztusban. Ezt bűnösként tesszük, tudatában méltatlanságunknak, de egyre nagyobb hálával Isten irgalmasságáért.

A názáreti szertartás keretében egy szentföldi ferences szerzetes megáldott egy ikont, amely Szent Pétert és Jézust ábrázolja Galileában. A kegyképet kiállítják november 24-én a Vatikánban, amikor Ferenc pápa ünnepélyes szentmisével lezárja a hit évét. Fouad Twal pátriárka köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik a térségből és a világ különböző részeiből eljöttek a Szentföldre.

Az izraeli idegenforgalmi minisztérium becslése szerint hétezer katolikus vett részt a szertartáson Olaszországból, Brazíliából, Spanyolországból, az Egyesült Királyságból, Lengyelországból, a Palesztin Hatóság térségéből és a szomszédos országokból.

Uzi Landau miniszter köszöntötte a híveket és hangsúlyozta: Izrael számára fontos a katolikus egyházzal való együttműködés.  2012-ben több mint kétmillió keresztény zarándok kereste fel Izraelt, a bejövő turizmus mintegy 60%-át képviselve.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír