Nyolcvanéves a Neokatekumenális Út alapítója

Kitekintő – 2019. január 11., péntek | 12:43

„Isten fizesse meg neked mindazt a jót, amit az Egyháznak teszel” – írta Ferenc pápa üzenetében, amelyben születésnapi jókívánságait küldi a Neokatekumenális Út alapítójának. Kiko Argüello január 9-én töltötte be 80. születésnapját Madridban.

Ferenc pápa ezzel a személyes üzenettel köszöntötte Kiko Argüellót:

„Kedves testvérem, nem szeretném, ha úgy múlna el ez a nap, hogy ne küldenék néhány sort a lelki közelségem és a testvéri köszönet kifejezésére 80. születésnapodon. Istennek legyen hála, hogy kiválasztott téged, és köszönet a hűségedért. Imádkozom érted, és elkísérlek. Boldog születésnapot! Remélem, hogy a Neokatekumenális Út tagjai készítenek neked egy tortát 80 gyertyával. Ne feledkezz el imádkozni értem. Jézus áldjon meg, és Szűz Mária védelmezzen téged.”

A karizmatikus egyházi mozgalom alapítója nagy örömmel fogadta a pápa gesztusát, és köszönetet mondott szavaiért, amelyekkel január 8-án reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmiséje végén kifejezte elismerését apostoli lendületéért, amivel az Egyházban működik. Kiko Argüello Mario Pezzi atyával és Maria Ascención Romeróval, a Neokatekumenális Út nemzetközi vezetőivel együtt háláját fejezte ki a Szentatyának.

A pápa legutóbb május 5-én találkozott a karizmatikus egyházi mozgalom tagjaival, amikor Rómában a Tor Vergata-i Egyetem melletti nagy szabad területen ünnepelték első közösségeik születésének 50. évfordulóját. Akkor az egyházfő az evangélium hirdetésének erejéről szólt hozzájuk intézett beszédében. „Nem a meggyőző érvelés számít, hanem a vonzó élet. Nem az akaratérvényesítés képessége, hanem a bátor szolgálat. A DNS-etekben benne van a hivatás, hogy hirdessétek az evangéliumot a családban élve, a Szent Család példáját követve: alázatosan, egyszerűen és Istent dicsőítve. Ezt a családi légkört vigyétek el a sivár és szeretet nélküli helyekre.”

A Neokatekumenális Út egyházi mozgalom, amely a keresztény beavatás útjára épül; ma a világ 134 országában van jelen, közösségek ezreivel. Az 1960-as években jött létre Madrid egyik szegénynegyedében.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria