Ökumenikus imát tartanak az Északi-sarkkörön az év legsötétebb napján

2018. december 20. csütörtök 18:30

December 21. az év legsötétebb napja. Ezen a napon ökumenikus imára gyűlnek össze a svédországi Jokkmokk régi templomában, amely éppen az Északi-sarkkörön található.

A kezdeményezés célja, hogy Jézust mint a világ világosságát köszöntsék, és megismételjék a „gyertyaceremóniát”, amelyet 2016-ban a lundi székesegyházban tartottak, Ferenc pápa svédországi apostoli látogatása alkalmával, a reformáció kezdetének 500. évfordulóján.

Az ökumenikus imát a luleåi katolikus plébániáról Björn Göransson és Gene Dyer atyák, valamint Gotthard Nilsson, a jokkmokki evangélikus egyházközség vezetője és Elena Veraja lelkész kezdeményezték.

A december 21-i imádságon jelen lesznek a svéd keresztény tanács és a helyi keresztény szabadegyházak képviselői is.

Az ötezerfős Jokkmokk településen élők a lapp (számi) nyelv és kultúra képviselői, ezért Gene Dyer atya számi nyelven is felolvassa az evangéliumot.

A jokkmokki régi templomban az ökumenikus ima alkalmával, a gyertyaceremónián meggyújtanak öt gyertyát, amelyek arra az öt felszólításra emlékeztetnek, amelyet Ferenc pápa és Munib Younan püspök 2016. október 31-én írt alá a Szentatya lundi látogatása alkalmával. A jokkmokki ökumenikus ima által e felszólítások átlépik az Északi-sarkkört is – fogalmaz a kezdeményezésről kiadott sajtóközlemény.

December 21-én, pénteken, az év legsötétebb napján, amikor a nap sugarai nem érkeznek el az Északi-sarkra, a fény visszatérése előtt az ökumenikus ima résztvevői együtt felolvassák a niceai-konstantinápolyi hitvallást, és megvallják, hogy Jézus Isten az Istentől, világosság a világosságtól. A szertartás este fél 7-kor kezdődik, amelyre vallási hovatartozástól függetlenül mindenkit szeretettel várnak.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Kitekintő
Vezető híreink – olvasta már?
alljatok-gyermekeitek-mellett-apak-napi-koszonto-ferenc-papaval
Álljatok gyermekeitek mellett! – Apák napi köszöntő Ferenc pápával

A Katolikus Egyházban hagyományosan Szent József ünnepén állítjuk a középpontba az apákat. Az alábbiakban teljes terjedelmében közreadjuk Ferenc pápa 2014. március 19-én elmondott katekézisét az apaságról. Imádkozzunk az apákért, és kérjük Szent József közbenjárására Isten gazdag áldását életükre!

08:01
papp-miklos-edzesterve-nagybojtre-iii-resz-olvass-nap-mint-nap-jakab-apostol-levelebol
Papp Miklós edzésterve nagyböjtre, III. rész: Olvass nap mint nap Jakab apostol leveléből!

Papp Miklós görögkatolikus parókus rendhagyó edzésre hív a nagyböjtben. Takarítsuk ki fejünk „faliújságját”, és olvassunk el mindennap egy fejezetet Jakab apostol leveléből – ajánlja a kihívás harmadik részében.

2019. március 18. hétfő