Összefogtak a különböző vallásúak egy texasi városkában a muszlim közösséget ért támadás után

Kitekintő – 2017. február 5., vasárnap | 15:58

A texasi Victoria városának kis zsidó közössége kölcsönadta zsinagógáját a helyi muszlim közösségnek, miután a mecsetet ismeretlen tettesek kirabolták, majd felgyújtották január 28-án.

A 2000-ben épült Victoria Iszlám Központot múlt szombaton, január 28-án kirabolták és felgyújtották, a rendőrség ismeretlen tettesek ellen vizsgálatot indított.

Addig is, amíg az új mecset elkészül, a Bnai Israel közösség elnöke, Robert Loeb felkereste Sahid Hásmi sebészorvost, a mecset egyik alapítóját, és átnyújtotta neki a zsinagóga kulcsait, hogy a muszlim közösségnek legyen hol imádnia az Istent. „Mi, zsidók, talán húszan-harmincan vagyunk itt Victoriában, a muszlimok meg százan. Nekünk van egy sor kisebb épületünk, ahol elférünk. Itt mindenki ismer mindenkit; én is ismerem a mecsetbe járókat, és együttéreztünk velük. Minden helyi sajnálja, ami történt, és nekünk, zsidóknak még inkább együtt kell éreznünk a muszlim közösséggel. Amikor egy ilyen szörnyűség történik, fontos, hogy összefogjunk mindannyian” – fogalmazott Robert Loeb.

A tűz pár órával azután ütött ki, hogy Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hét muszlim többségű ország állampolgárainak megtiltják a belépést az Egyesült Államokba, és 120 napra felfüggesztik a menekültek fogadását.

Omar Ráhid, aki online adománygyűjtő kampányt indított a mecset újjáépítéséért, arról beszélt: „Tele van hálával a szívünk, olyan hihetetlen mértékű támogatást tapasztaltunk. A szeretet, kedves szavak, ölelések, segítő kezek és az anyagi hozzájárulás mind arról tanúskodik, hogy milyen a valódi amerikai lélek.”

A gyújtogatást követő vasárnap, január 29-én Victoriában vallásközi rendezvényt szerveztek a mecset előtti téren. A helyi lakosoknak és a GoFundMe adománygyűjtő oldalnak köszönhetően egy nap alatt több mint 900 ezer dollár gyűlt össze a mecset újjáépítésére. A mintegy 65 ezer lakosú kisvárosban az elmúlt években máskor is volt már példa a különböző vallások közötti összefogásra; pár évvel ezelőtt három héten át egymás templomában vendégeskedtek a keresztény, zsidó, illetve muszlim vallású helyiek.

Forrás és fotó: Aleteia.org; Forward.com

Magyar Kurír
(vn)

Kapcsolódó fotógaléria