Párbeszéd, nem misszió – XVI. Benedek a zsidó–keresztény kapcsolatról

2018. november 28., szerda | 12:01

XVI. Benedek emeritus pápa a Herder Korrespondenz német katolikus folyóiratnak írt levelében tette világossá, miként vélekedik a zsidók és keresztények kapcsolatáról, teljesen hamis kijelentésnek nevezve Michael Böhnke német teológus vádjait, amelyek a folyóirat szeptemberi számában olvashatók.

„A zsidóság és a kereszténység – fogalmaz a nyugalmazott pápa – két különböző módja a Szentírás magyarázatának.” A keresztények szerint az Izraelnek tett ígéretek reménységet jelentenek az Egyház számára, mely azok számára, akik ehhez tartják magukat, „egyáltalán nem vonja kétségbe a zsidó–keresztény párbeszéd alapjait”. A német teológus vádjai „groteszk balgaságok, melyeknek semmi köze nincs ahhoz, amiről érdemben szóltam, éppen ezért visszautasítom a cikkét mint teljesen hamis csúsztatást” – teszi hozzá levelében XVI. Benedek.

Michael Böhnke wuppertali teológus többek között azt írta, hogy a nyugalmazott pápának a Communio nemzetközi katolikus folyóirat júliusi számában megjelent cikke a zsidóság problematikus értelmezését adja, és elhallgatja mindazt a szenvedést, amit a zsidóknak a keresztényektől kellett elszenvedniük.

XVI. Benedek helyreigazító válaszlevelében több más teológiai szempont kifejtése mellett a zsidók missziójának kényes témájával is foglalkozik, vagyis azzal a kérdéssel, hogy vajon az Egyháznak minden zsidó számára hirdetnie kell-e Krisztus örömhírét. „Nincs tervbe véve a zsidók felé irányuló misszió, és az nem is szükséges” – írja szó szerint a nyugalmazott pápa. Való igaz, hogy Krisztus a tanítványait az egész világba küldte, minden nép és minden kultúra felé. Éppen ezért küldetése egyetemes jellegű, egy kivétellel: nem terveztek missziót a zsidók felé, és igazából nem is volt szükség erre, mert a népek között egyedül ők ismerték az „ismeretlen Istent”.

„Izrael tekintetében – magyarázza XVI. Benedek írása – nem misszióról van szó, hanem dialógusról a názáreti Jézus értelmezése kérdésében: Jézus-e az Isten Fia, a Logosz, akire a neki tett ígéretek jegyében a zsidó nép és – bár nincs tudatában – az egész emberiség várakozik? A párbeszéd folytatása most korunk igénye.” A helyreigazítás a Herder Korrespondenz folyóirat decemberi számában jelenik meg – számolt be a KNA német katolikus hírügynökség.

A nyugalmazott pápa írása a Communio folyóiratban egyfajta elemzésként jelent meg azon dokumentum kapcsán, melyet a zsidósággal párbeszédet folytató szentszéki bizottság 2015-ben adott ki Mert Isten adományai és a meghívás visszavonhatatlan (Róm 11,29). Megfontolások a katolikusok és zsidók kapcsolatát illető kérdésekről címmel. A dokumentum a Nostra aetate zsinati megnyilatkozás megjelenése 50. évfordulóján látott napvilágot, és többek között Kurt Koch bíboros, a zsidósággal fenntartott vallási kapcsolatok pápai bizottságának elnöke mutatta be.

A dokumentum hatodik pontja így fogalmaz: „Könnyű megérteni, hogy az úgynevezett »misszió a zsidók felé« kérdés nagyon kényes téma, és érzékenyen érinti a zsidókat, mert az az ő szempontjukból magának a zsidó népnek a létezését érinti. De a keresztények számára is érzékeny téma, mert ők alapvető jelentőségűnek tartják Jézus Krisztus egyetemes megváltói szerepét és az Egyház ezzel járó egyetemes küldetését. Az Egyháznak tehát másféleképpen kell értelmeznie a zsidók felé irányuló evangelizációt, akik hisznek az egyetlen Istenben, mint a többi vallás vagy más világnézet felé irányuló evangelizációját. Ez azt jelenti konkrétan, hogy a Katolikus Egyház nem vezet és nem bátorít semmiféle hivatalos missziót, mely különös módon a zsidók felé irányul. Miközben az Egyház szilárd a tekintetben, hogy alapelvszerűen elutasítja a zsidók felé irányuló missziót, a keresztények hivatása arra szól, hogy tanúságot tegyenek a Jézus Krisztusba vetett hitükről a zsidók előtt is; ezt alázattal és tapintattal tegyék, elismerve, hogy a zsidók Isten Szavának hordozói, és tartsák szem előtt a Soá tragédiáját.”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kitekintő
Vezető híreink – olvasta már?
egyszeru-es-szep-bemutattak-csiksomlyoi-papai-szentmise-liturgikus-eszkozeit
Egyszerű és szép – Bemutatták a csíksomlyói pápai szentmise liturgikus eszközeit

A Ferenc pápa által Csíksomlyón celebrált június 1-jei szentmisén használatos liturgikus eszközöket és a Gyulafehérvári Főegyházmegye első, erre az alkalomra készült Evangeliáriumát mutatták be május 24-én, pénteken a székelyudvarhelyi-szombatfalvi Szent György Plébánia közösségi házában.

2019. május 24., péntek
a-feltamadasba-vetett-hit-mi-remenyunk-bemutattak-szabo-ferenc-sj-ket-uj-konyvet
Hogy meglássuk a szeretet-Istent – Bemutatták Szabó Ferenc SJ két új könyvét

Május 23-án este az Építészet és Művészet Kévés Stúdió Galéria és az Építészek, Mérnökök, Képzőművészek Egylete Baross utcai székházában tartották Szabó Ferenc SJ „Isten nem halt meg” és „»Mindig neki harangozunk…« – Istenkereső magyar költők és írók” című könyveinek bemutatóját.

2019. május 24., péntek