Stanislav Zvolenský pozsonyi érsek megrendítő beszéde: A gonosz győzelme sosem végleges!

Kitekintő – 2018. március 4., vasárnap | 22:33

Március 3-án Trencsénselmecen (Štiavnik) helyezték örök nyugalomra a jegyesével együtt meggyilkolt Ján Kuciak újságírót. Az elhunyt lelki üdvéért a szentmisét és a gyászszertartást Stanislav Zvolenský pozsonyi érsek, a szlovák püspöki konferencia elnöke végezte. Homíliáját az alábbiakban közreadjuk.

Tisztelt gyászoló család! Kedves testvérek!

A szívünket áthatja a mély fájdalom és szomorúság. Túl sok a kérdés, és kevés a válasz. A történtek fölött megrendülve állunk. Ilyen eseményekre egyszerűen nem lehet felkészülni. Ilyen tragédiával szembesülve az ember nem talál szavakat. Sokáig gondolkodtam, hogy fejezzem ki részvétemet Ján és Martina családjának. Úgy, ahogyan emberek ezrei, akiket ez a tragédia megérintett, és a többiek, akik kinyilvánították, hogy ami történt, nem közömbös számukra?

Nekem is fáj Martina és Ján halála. És fáj a többi püspöknek, papnak, szerzetesnek, egész Egyházunknak. Az önök fájdalma a mi fájdalmunk is. Bár távolról sem tudjuk átélni és megérteni az önök fájdalmát, mi is osztozunk benne.

Mindnyájan a maguk módján igyekeznek kifejezni önöknek szolidaritásukat. Ezért engedjék meg, hogy püspökként önökkel imádkozzam drága fiukért, testvérükért, barátjukért. Egyúttal önökért is. Ebben, az önök számára nehéz pillanatban meghívom közös imára azon jelenlévőket, akik naponta imádkoznak és azokat is, akik már évek óta nem imádkoztak, s rájöttek arra, hogy már nem is tudnak.

Meggyőződésem, hogy minden imánknak nagy jelentősége van. A megtanult imáknak, a spontán imáknak, de a hangos és a benső imának is. Az elmondott imának és annak, amely a szív halk felemelése. Tekintetünket az égre emelve, fohászkodva kérünk arra, Uram, segíts ott, ahol a mi erőnk nem elegendő.

A legjobb, amit ebben a pillanatban tehetünk, az imában való egyesülés Jánért és Martináért, szüleikért, testvéreikért és szeretteikért. Imádkozom önökkel és önökért és meghívom a jelenlévőket is, hogy lehetőségeik szerint kapcsolódjanak be az imába. Tudom, hogy sokan közülünk őszintén szeretnének segíteni, de ebben a pillanatban úgy tűnik, hogy a világ dolgai elveszítették fontosságukat.

Egyedül az imának és az áldozatnak van értelme. Kérem, helyezzünk konkrét célokat ebbe a szentmisébe – fájdalmainkat és szenvedéseinket, döntésünket a jó és mások szolgálata mellett – ezt közösen ajánljuk fel Jánért. Mindnyájan az oltárra helyezhetünk valamit. Amikor nemsokára elmondjuk: „Imádkozzatok, testvéreim, hogy áldozatunk kedves legyen a mindenható Atya Isten előtt” – legyen az egészen személyes ima. Legyen mindannyiunk imádsága és áldozata.

Úgy érzem, hogy sokan közülünk nem csupán szomorúak, de felháborodottak és haragosak is. Ez természetes egy ilyen szörnyű tett után. Az elhallgathatatlan igazság utáni vágy tendenciája az emberben. Mélyen gyökerezik bennünk, s ha valaki az igazságot eltapossa, ez a diszpozíció harangként felkondul. Hangja harcra hív minket. Szívünk megtelik szenvedéllyel, amely segít leküzdeni a félelmet és fellép a gonoszság terjedése ellen.

Fogadják mindenben támogatásomat. A Szentírás tanúsága alapján, az irgalmas Isten létében való hitben ismétlem Jézus Krisztus szavait Máté evangéliumából (vö. 16,18): a gonosz nem győz az Egyház felett, a pokol kapui sem vesznek erőt rajta. Rendületlenül hiszem, hogy a gonosz nem kerekedik felül. Nem győz. Még ha néha úgy is néz ki: ez mindig csak ideiglenes. Mint amikor várjuk a napkeltét, úgy tűnik, túl sokáig tart. Biztosak lehetnek benne: fel fog kelni. Rendíthetetlen meggyőződéssel biztosítom önöket: a gonosz győzelme sosem végleges.

Tekintsünk a keresztre feszített Krisztusra abban a pillanatban, amikor a sátán örömmámorban ujjongott vélt győzelme felett – mindent elveszített és véglegesen legyőzték. Krisztus meghalt a kereszten. És a halál, úgy tűnt, győzedelmeskedett. De az az igazság, hogy csupán megpróbált úrrá lenni az Életen. Éppen abban a pillanatban, amikor megengedtetett neki, hogy az élethez érjen, minden megfordult és maga a halál volt legyőzve az Élet által. Azt mondhatnánk, hogy a halál nem élte túl az Élet érintését. A fény átvilágította a legmélyebb sötétséget: az Isten, Krisztus halála által megtörte a halál végleges erejét... és Krisztus feltámadt a halottak közül.

Ha azt hitte a gyilkos, hogy Jánt elhallgattatja, akkor tévedett, mert a társadalom nagy része hallatja a hangját az üggyel kapcsolatban.

Mint püspök kötelességemnek érzem, hogy rámutassak, hogy a gyilkosság súlyos bűn, ami nem maradhat visszhang nélkül. Azoknak, akik kezéhez Martina és Ján vére tapad, tudatosítaniuk kell, hogy Isten igazsága elől nem lehet menekülni. Egyedüli kiút bűnük beismerése és az őszinte bűnbánat.

Az újságírók lelkivezetőjeként az ellenük elkövetett merényletet földi hazánk szabadsága elleni támadásnak tekintem. Sokan eljöttek a temetésre Ján kollégái közül, akiknek szeretném részvétemet kinyilvánítani. Az újságírói munkát értékelni kell, még a véleménykülönbségek ellenére is. Ez a pálya sokak számára hivatás, mindent beleadva munkájukba, hajlandók nagy áldozatokat is hozni. Szomorú, hogy az újságírói munka csak akkor kap elismerést, ha tragédia történik. Az igazságot leírni és megmondani gyakran nehéz és hálátlan szolgálat. Ennek ellenére tudatosítanunk kell, hogy e nélkül nem lehet megőrizni a szabadságot. Éppen azért kötelességük és kiváltságuk, hogy a szabadság és demokrácia őrzői legyenek egy országban. Hangsúlyozom, ha bárki az életükre tör, az ország szabadsága ellen is fordul. Ezt nem engedhetjük meg.

Mint lelkipásztor szeretnélek buzdítani benneteket az örök életbe vetett hitre. A mi országunk a mennyben van, hallottuk az első olvasmányban. „Onnan várjuk az Üdvözítőt is, Urunkat, Jézus Krisztust. Ő átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez.” Krisztus, aki feltámadt a halálból, felment az Atyához, hogy lakhelyet készítsen számunkra. Imádkozzunk azért, hogy Ján és a menyasszonya Martina, akik közös életet terveztek, és készítették földi lakhelyüket, örök boldogságra találjanak a mennyei hazában, amelyet Krisztus készített nekünk.

Nekünk, akik folytatjuk földi életünket, az igazságszolgáltatásra várva nem szabad elfelejtenünk, hogy az eszközöknek és céloknak nemesnek kell maradniuk. Martin Luther King szavaival élve, a sötétség sötétséget szül és a gyűlölet gyűlöletet szít. A sötétséget egyedül a világosság tudja legyőzni. A Szentírás szavai szerint a gyűlöletet váltsa fel a szeretet.

Az ember jellemét akkor lehet megismerni, ha hatalmat kap, akkor mutatkozik meg valóban, hogy mi rejtőzik benne. Nyilvánvaló, hogy Martina és Ján halálával a hatalommal való súlyos visszaélés történt. Az egész társadalom jogosan kérdezi, hogy a hatalmon lévők hogyan bánnak a beléjük vetett bizalommal. A választ meghatározza, hogy milyen módon derítenek fényt a gyilkosságra. Azt szeretném, hogy a bűnösöket a földi igazságszolgáltatás se kerülje el.

Kedves testvéreim! Minden időben helyesen kell cselekedni. Ezért hirdessük, nem csak ma, a szabadságot és az igazságot. Mert nem a fegyveré, hanem az igazságé lesz az utolsó szó. Az emberi természet szabadságra és nem elnyomásra lett megteremtve. Ne feledjük el azt, hogy csak azok tudják hatékonyan megőrizni a szabadságot, akik önmaguk is szabadok.

Aki a szabadságért akar harcolni, annak saját magának kell megszabadulni az egoizmusától, büszkeségétől és képmutatásától. Csak a bűnbánó ember képes kiállni a szabadság védelme mellett.

Krisztus is mondja: A rossz nem győzhet. A rossz csak az egyének életében győzedelmeskedhet. Ezért szükséges, hogy ma összefogjunk. Cselekedjünk mindig úgy, hogy az életünkben ne legyen jelen a rossz, a korrupció, az ellenszenv, a gyilkosság, a hazugság, a csalás és a hűtlenség. Nem engedhetjük meg, hogy a rossz rabszolgává tegyen bennünket. Ez csak akkor lehetséges, ha imádkozunk és hiszünk Istenben, mint ahogy a mai evangéliumban is hallottuk Szent Mártától: „Igen, Uram – felelte –, hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia.” Imádkozzunk Ján halhatatlan lelkéért és ünnepeljük együtt az Oltáriszentséget a Megváltóba vetett hittel, ugyanazzal a hittel, amelyben ti, kedves szülők megkereszteltettétek és felneveltétek Jánt. A jóságos Isten erősítsen meg benneteket! Ámen.

Az Aktuality.sk hírportál 27 éves oknyomozó újságírójának és jegyesének holttestére február 25-én, vasárnap éjjel találtak rá nagymácsédi közös családi házukban. Mindkettejükkel egy-egy lőfegyverből leadott lövés végzett.

A rendőrség előre megfontolt emberölés miatt indított nyomozást az ügyben. E héten csütörtökön rendőri razzia zajlott több Szlovákiában élő olasz családnál, amelynek során hét férfit őrizetbe vettek. A fiatal újságíró utolsó befejezetlen riportjában az olasz maffia és a szlovák politikai körök közötti összefonódásokról írt.

Fordítás: Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség tagjai

Fotó: Újszó.com

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria