Szentmise bemutatása közben késeltek meg egy papot Mexikóban

Kitekintő – 2017. május 19., péntek | 16:00

1990 óta 45 papot gyilkoltak meg Mexikóban. Ennek legfőbb oka, hogy az emberek mellé szegődnek, és így túl sokat tudnak meg a drogkereskedő bandákról, kényelmetlenné válnak számukra. A május 15-én megtámadott pap állapota súlyos.

Május 15-én, hétfőn este Mexikóváros székesegyházában az oltárnál támadták meg és szúrták meg legalább háromszor a szentmisét bemutató papot, Miguel Ángel Machorrót, akit úgy ismernek, mint a szegények, különösen az őslakosok védelmezőjét, aki a társadalmi igazságosságért küzd. A támadót, egy 26 esztendős külföldi férfit a hívek elfogták és feltartóztatták a rendőrség megérkezéséig. A megtámadott pap állapota súlyos, püspöke imádságokat kér a felépüléséért.

Évek óta Mexikó a legveszélyesebb hely a papok számára: pedig nem az Iszlám Állam uralta területről, hanem egy katolikus országról van szó, ahol azonban a korrupt politikusok által fedezett drogkereskedő bandák rettegésben tartják a lakosságot. A legutóbbi gyilkosság áldozatát idén március 27-én találták meg, El Nayarban. Felipe Altamirano Carrillót útközben ölték meg, amint egy másik város plébániájára igyekezett látogatóba. 2017-ben nem ez volt az első gyilkosság: január 3-án holtan találták a néhány nappal korábban elrabolt Joaquín Hernández Sifuentest.

1990 óta 45 papot öltek meg az országban, de ennél jóval több egyházi szolgálatot végző személy vesztette életét az elmúlt több mint huszonöt év során történt támadásokban, hiszen a statisztikák nem számolják a hitoktatókat, a lelkipásztori munkatársakat, akik szintén a „narcók” (drogkereskedő bandák) áldozatai lettek. Mexikóban a 2015. december 31-i adatok szerint 26 898 embert nyilvánítottak eltűntnek (megnevezésük: desaparecidos), a jelenség mögött szintén a bűnbandák tevékenysége áll.

A mártír papokról keveset tudunk, az újságokban legfeljebb a nevük szerepel a gyilkosság kapcsán. 2016-ban volt egy eseménysorozat, amely nagyobb nyilvánosságot kapott, mert szeptemberben mindössze néhány óra leforgása alatt három papot gyilkoltak meg: José Alfredo López Guillént Michoacán államban, Alejo Jiménezt és José Alfredo Suárezt pedig Veracruz államban.

A meggyilkolt papok között volt egy afrikai misszionárius is, John Ssenyondo komboniánus szerzetes, akit 2014. április 30-án raboltak el fegyveresek, miután Santa Cruzban, Guerrero államban szentmisét mutatott be az őslakos közösségnek. Miután nem érkeztek róla hírek, közössége keresni kezdte, a föld alatt is: október 29-én találták meg holttestét egy tömegsírban, tizenhárom áldozattal együtt. Úgy tűnik, az életével fizetett, amiért szembeszállt a helyi kábítószer-kereskedő csoporttal.

Jesús Mendoza Zaragoza acapulcói plébános a SIR olasz katolikus hírügynökségnek elmondta, hogy a Katolikus Egyház jelen van az egész országban, nagy tisztelet övezi a társadalomban, ezért a bűnözőknek és bűnszervezeteknek szúrja a szemét, amit mondanak, cselekszenek. A meggyilkolt lelkipásztorok mind olyanok voltak, akik jól ismerték híveiket, jelen voltak az életükben. Sokat tudtak, veszélyesnek tartották őket.

Van olyan pap is, akit megkínoztak. José Luis Sánchez Ruiz a San Andrés Tuxtla-i egyházmegyében szolgál, Veracruz államban, ahol korrupció miatt feljelentette a jelenleg szökésben lévő volt kormányzót, Javier Duartét. Tavaly szeptemberben elrabolták, megkínozták, majd szabadon engedték.

Felipe Altamirano Carrillo atya halálát követően Francisco Robles Ortega bíboros, a mexikói püspöki konferencia elnöke így írt: „Jézus Krisztus adjon nekünk erőt, hogy küzdeni tudjunk egy kiengesztelődött, békés, igazságos és testvéries világért. Papi szolgálata során Felipe atyában megtestesültek ezek az értékek, amelyeket a hit mélyít el bennünk.”

Luis Badilla chilei újságíró – a Vatikáni Rádió korábbi munkatársa, aki jelenleg az Il Sismografo, a világegyház híreit több nyelven összegyűjtő portál főszerkesztője – szerint mindenki hallgat ezekről a gyilkosságokról. Mintha az lenne a parancs, hogy semmit ne dramatizáljanak túl. A média a drogkereskedő bandák bűntetteit a bűnügyi rovat szomorú, sajnálatos hírei között sorolja, vagy elhallgatja. A szervezett bűnözés hallgat, senki nem vállalja magára a bűntetteket, úgy tesznek, mintha semmi közük nem lenne hozzá. Vagy még rosszabb esetben olyan híreket terjesztenek kiterjedt kapcsolatrendszerükön keresztül, amelyekkel igyekeznek befeketíteni az áldozatot. Számos esetben „szemtanúk” nyilatkoznak, hogy megrágalmazzák az áldozatot, mintha okkal rabolták volna el, gyilkolták volna meg.

Badilla Ferenc pápa Óscar Romero salvadori vértanú papról mondott szavait idézi a mexikói mártír papok sorsára vonatkoztatva: „Vértanúsága nemcsak halála előtt és halála pillanatában létezett, hanem utána is. Mert miután meghalt, befeketítették, rágalmazták, besározták a nevét. Nem szóbeszédről van szó, magam is hallottam ezeket a rágalmakat. Csak Isten tudja, hogy hányszor kövezik meg a világon létező legkeményebb kővel, a nyelvükkel azokat az embereket, akik már az életüket adták érte.”

Forrás és fotó: Mondoemissione.it; Avvenire.it; Eluniversal.com.mx

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria