Szentmiséken emlékeztek meg Zygmunt Zimowski érsekről Rómában és Lengyelországban

Kitekintő – 2017. július 13., csütörtök | 19:20

Zimowski érsek halálának első évfordulója alkalmából július 12-én szentmisét mutattak be a Vatikán közelében található Santo Spirito in Sassia-templomban. A lengyel főpásztor lelki üdvéért felajánlott szertartást Paolo Sardi bíboros, a Máltai Lovagrend nyugalmazott prefektusa vezette.

Az egy éve elhunyt Zygmunt Zimowski érsek az Egészségügyi Dolgozók Pápai Tanácsának utolsó elnöke volt. A szervezet azóta a vatikáni reform következtében beolvadt az Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdításának Dikasztériumába.

A vatikáni emlékmisét megelőzően, július 6. és 8. között Lengyelországba látogatott a korábbi vatikáni dikasztérium két munkatársa: Betegek Anyja, Szűz Mária liturgikus emléknapján, július 6-án tartották a Jasna Gora-i Mária-kegyhelyen a betegek, mozgássérültek és idősek hagyományos nemzeti zarándoklatát ezerötszáz résztvevővel – e zarándoklat keretében mutattak be szentmisét Zimowski érsek emlékére a częstochowai Szűz Mária csodatevő képéről elnevezett kápolna előtti főbazilikában.

Homíliájában Jean-Marie Mupendawatu prelátus, az Egészségügyi Dolgozók Pápai Tanácsának korábbi titkára kiemelte Zimowski érsek elkötelezettségét a betegek és mindazok iránt, akik gondjukat viselik. Zygmunt Zimowski felszólalásaiban mindig mint alapelvet hangsúlyozta a szolgálat és a szeretet fontosságát a szenvedőkkel végzett munka során. Mupendawatu kiemelte Zimowski érsek hozzájárulását az egészségügyi dolgozók új chartájának kiadásához. A dokumentum felhívja az egészségügyben dolgozók figyelmét, hogy a betegeket ne puszta klinikai esetként kezeljék, hanem mindig őszinte együttérzéssel forduljanak feléjük. Ehhez szeretetre van szükség, ami abban fejeződik ki, hogy rendelkezésre állnak, figyelmet és megértést tanúsítanak, osztoznak fájdalmukban, és jószándékkal, türelemmel fordulnak hozzájuk, és párbeszédet folytatnak velük – nem elegendő a tudományos és szakmai jelenlét, személyes részvételre van szükség minden beteg esetében.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír