Szentszéki közlemény a venezuelai elnök beiktatása kapcsán

Kitekintő – 2019. január 16., szerda | 12:08

Nemzetközi tiltakozások ellenére január 10-én beiktatták hivatalába Nicolás Maduro venezuelai elnököt, aki második hatéves államfői mandátumát kezdte meg. Újságírók arról kértek tájékoztatást a Szentszéktől, miért volt jelen képviselője a venezuelai elnök beiktatási ceremóniáján.

Az USA, az EU és az Amerikai Államok Szervezete (OAS) nem ismeri el a caracasi kormányt. A napokban újságírók fordultak a Szentszék sajtóirodájához (Sala Stampa), hogy tájékoztatást kérjenek arról, miért volt jelen egy szentszéki képviselő a venezuelai elnök beiktatási ceremóniáján.

Az újságírók kérdésére Alessandro Gisotti, a szentszéki sajtóközpont ideiglenes igazgatója a következő választ adta: „A Szentszék diplomáciai kapcsolatokat tart fenn Venezuelával. Diplomáciai tevékenységének célja, hogy előmozdítsa a közjót, védelmezze a békét és biztosítsa az emberi méltóság tiszteletben tartását. Ezért a Szentszék úgy döntött, hogy képviselteti magát az elnök beiktatási ceremóniáján a caracasi apostoli nunciatúra ideiglenes ügyvivője által. A Szentszék és az ország püspökei továbbra is közösen azon dolgoznak, hogy segítséget nyújtsanak a venezuelai népnek, amely szenved a Venezuelában kialakult súlyos helyzet humanitárius és társadalmi következményeitől.”

Nicolás Maduro venezuelai elnök január 10-i eskütételét követően Paraguay hivatalosan megszakította diplomáciai kapcsolatait Venezuálával. Peru, Chile és Brazília sem ismerte el Maduro elnök legitimitását. Mexikó közvetítői szerepet vállal az amerikai államközösség és Caracas között annak érdekében, hogy a venezuelai állampolgárok nyugalma biztosításához megállapodásokat lehessen elérni a párbeszéd által – írja a L'Osservatore Romano január 12-i száma.

* * *

A dél-amerikai országban szinte mindennapos az élelmiszer- és gyógyszerhiány, rendszeresek az áramszünetek és növekszik az erőszakos cselekmények száma. Az utóbbi néhány évben több millió venezuelai hagyta el hazáját a politikai, gazdasági és társadalmi válság miatt.

Venezuelában május 20-án újraválasztották Nicolás Maduro venezuelai államfőt. Az eredményt a nemzetközi közösség nagy része nem ismeri el. A választásokon az ellenzék nagy része nem tudta képviseltetni magát; több politikust kizárták a választási folyamatból, másokat bebörtönöztek.

Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerint Nicolás Maduro nem demokratikus választási eredmények alapján kezdi meg második elnöki ciklusát; az OAS törvénytelennek nevezte a venezuelai elnök második hivatali idejét. A 14 dél-amerikai országot tömörítő limai csoport lemondásra szólította fel Madurót, és új választások kiírását sürgeti.

Forrás: MTI; Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria