Tízezer városban imádkoztak a Szentföld békéjéért

Kitekintő – 2018. február 2., péntek | 11:31

Január 28-án, vasárnap immár tizedik alkalommal tartottak imanapot a Szentföld békéjéért. A kezdeményezéshez a világ tízezer városában csatlakoztak.

A különböző katolikus ifjúsági mozgalmak által szervezett imanapot az ökumenikus imahét végén tartották meg. Az eseményről Ibrahim Faltas ferences szerzetes, betlehemi plébános nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak.

„Itt, a Szentföldön mindennap megéljük a keresztények egységét, egymással vállvetve dolgozunk, és megéljük az egységet a más vallások iránti tiszteletben és párbeszédben is. Erős és intenzív ökumenikus időszakot élünk át, és az ima segít megerősíteni ezt az egységet a Szentföldön jelen lévő minden egyházzal” – mondta.

Minden évben egyre több templom csatlakozik az imanaphoz. A Szentföld minden „templom anyja”, minden vallás középpontja. Jeruzsálem mindenki számára a hitbeli élet kezdetét jelenti. A világ ezen az napon együtt imádkozik a Szentföldért, hogy valóban az egész emberiség javára legyen. Ez megerősíti a híveket, és vigaszt, reményt hoz az embereknek. A Szentföldön élő keresztények számára ez kihívás. A világ imája segít ennek megélésében – hangsúlyozta a betlehemi plébános.

Az utóbbi hónapok feszültségei közepette a keresztények továbbra is imádkoznak, hogy Jeruzsálem legyen minden vallás városa. Jeruzsálem mindenkié, nemzetközi hely, mindenki számára nyitott. A város nem lehet csak egy csoporté. Jeruzsálem megmentése annyit jelent, hogy lefektetjük a béke alapját. Ahogy Szent II. János Pál pápa is mondta: ha békét akarunk a világon, Jeruzsálem békéjével kell kezdeni. Ha nincs béke Jeruzsálemben, a világban sem lesz soha – figyelmeztetett Ibrahim Faltas.

A betlehemi helyzetről szólva kiemelte: sajnos Betlehemről mindenki megfeledkezik. Az emberek úgy élnek itt, mint egy szabad ég alatti börtönben. Akik eljönnek, látják a falat, amely a Jeruzsálemtől elválasztó határt jelöli. Nő a menekülttáborokban élő emberek száma. Aggasztó, hogy az új nemzedékek, a keresztényeket is beleértve, külföldre vándorolnak, hogy méltóságra és jobb jövőre találjanak.

Betlehemnek nagy segítséget jelent a turizmus, a zarándokok. Térjenek vissza a zarándokok, mert itt nincs veszély – kérte a betlehemi plébános: „Trump elnök kijelentése után sokan félnek, le akarják mondani útjukat. Mindenkit arra kérek, jöjjön Betlehembe. Ne féljetek, a helyzet nyugodt! A betlehemiek számára hatalmas segítség, ha itt vannak a zarándokok.”

Végül a nemzetközi közösséghez fordulva Ibrahim Faltas arra buzdított, hogy kövesse Ferenc pápa szavait, vessen véget a háborúknak, és munkálkodjon az ember és a teremtett világ javáért. A Szentföldért szóló ima világosítsa meg minden ember elméjét és szívét – zárta a beszélgetést a betlehemi plébános.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria