Turkson bíboros mielőbbi megegyezést sürgetett az óceánok védelmére

Kitekintő – 2017. június 8., csütörtök | 19:59

Peter Turkson bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdítása Dikasztériumának prefektusa a szentszéki delegáció élén vett részt és szólalt fel az ENSZ New York-i székházában június 9-ig tartó konferencián, amelyet a világszervezet által június 8-ra meghirdetett óceánok világnapja kapcsán tartanak.

A nemzetközi konferencia az óceánok, tengerek és tartalékaik védelme és hasznosítása témájával foglalkozik, a fenntartható fejlődés jegyében.

Előnyben részesítettük a jogainkat és szabadságunkat a hasznunkra, anélkül hogy figyelembe vettük volna a személyes és nemzeti felelősségünket számos teremtett érték iránt – hangsúlyozta beszédében Peter Turkson. 

A vatikáni bíboros megállapította, hogy jelenleg nem létezik semmiféle globális megegyezés vagy bármiféle intézményes egység, amely kifejezetten az óceánok védelmével foglalkozna.

Hiányoznak a megfelelő jogi keretek, és gyakran a már meglévő törvényeket sem alkalmazzák a gyakorlatban. Ennek megfelelően mind szükségesebbé válik egy olyan átfogó megegyezés, mely figyelembe veszi a tengeri tartalékok ilyen hatalmas mértékű felhasználását – emelte ki Turkson bíboros. – Az óceánok értéke ugyanis messze túllép a halászaton és a hajózáson, hiszen a megújuló energia hatalmas forrását jelentik, továbbá óriási biológiai és ásványi  gazdagságot jelentenek: táplálékot és nyersanyagot adnak, pótolhatatlan szolgálatot nyújtanak a környezetnek, mint a levegő megtisztítása, továbbá jelentős szerepet játszanak az éghajlat stabilitásában, a hulladékok körfolyamatában, az élővilág fenntartásában.

Nem lehet tehát önző a hozzáállásunk, intett a vatikáni bíboros, majd arra buzdított, hogy gondoljunk a jövendő nemzedékekre, melyek megöröklik tőlünk magatartásunk gyümölcsét.

Sok vallási hagyomány szerint a víz a tisztaság, az újjászületés, a megújulás szimbóluma. A felhívás tehát egy ökológiai megtérésre hív mindnyájunkat, ahogy azt Ferenc pápa is szorgalmazta teremtésvédelmi enciklikájában: „A közös házunk gondozása mindig alapvető erkölcsi kötelesség marad.” A Szentszék elkötelezettsége szilárd, hogy elérjük a fenntartható fejlődést mindenki érdekében – szögezte le Turkson bíboros –, mert a súlyos helyzet, amivel az óceánjaink szembesítenek minket, az egész emberiséget érinti.

Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikája szellemében a főpásztor arra szólított, változtassunk az életmódunkon, mely kárt okoz a teremtett világnak. A földgolyó tartalékainak aránytalan és mértéktelen felhasználásával minden szinten szembe kell nézni, kezdve az egyéni viselkedéstől a nemzeti politikákig, egészen a sokoldalú nemzetközi megegyezésekig.

A környezet károsodása és az etikai, emberi hanyatlás a legszorosabban összefüggnek, mert a környezetünkre nem szabad tőlünk függetlenül tekinteni, vagy csupán úgy kezelni, mint egy olyan teret, amiben élünk – magyarázta Peter Turkson. – Etikai felelősséggel kell hozzáállni, nem pedig a nyereség logikája alapján, sőt össze kell kapcsolni a teremtett világ védelmét a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni harccal. Csak így tudjuk együtt élvezni közös javainkat, egy nemzedékeken átívelő szolidaritás jegyében. A környezetünk féltése ugyanis azt jelenti, hogy megvédjük a legsérülékenyebbeket.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria