Ünnepi kötet jelent meg XVI. Benedek 90. születésnapjára „Cooperatores veritatis” címmel

Kitekintő – 2017. április 9., vasárnap | 12:30

Federico Lombardi SJ, a Ratzinger Alapítvány elnöke április 6-án, csütörtökön mutatta be Rómában az Augustinianum Patrisztikai Intézetben az ünnepi kiadványt.

XVI. Benedek 90. születésnapja alkalmából adta ki a Vatikáni Könyvkiadó a könyvet, melyet Federico Lombardi, illetve Pierluca Azzaro közösen gondozott. A kötet, amelynek címe Cooperatores veritatis, tizenhárom Ratzinger-díjas tudós írását gyűjti egybe. A cím (magyarul: Az igazság munkatársai – a szerk.) utal XVI. Benedek püspöki jelmondatára is, aki április 16-án ünnepli születésnapját.

Federico Lombardi a Vatikáni Rádiónak elmondta: a cím nagyon jól kifejezi az emeritus pápa teológusi identitását. Első helyen áll számára a szolgálat, az igazság szolgálata, amelyet Jézus Krisztus testesít meg. Az isteni igazság, a Logosz az, aki segít, hogy rátaláljunk a világ, az élet és az üdvösség útjának helyes szemléletére. Ez a mottó jól alkalmazható mindazokra, akik Joseph Ratzinger nyomán haladnak és életükben, teológiai kutatásukban.

Federico Lombardi az emeritus pápával való legutóbbi találkozásaival kapcsolatban elmondta: annak ellenére, hogy a pápa kilencven éves, kristálytiszta elmével, memóriával és párbeszédkészséggel van megáldva, aki csodálatosan kedves mindenkivel. Nagyon jó és kellemes, gazdagító találkozni vele, meghallgatni őt, beszélgetni vele. Testi ereje természetesen egy kilencven évesé, tehát kissé törékeny. Egyre inkább az élet alapvető kérdései, az élet és a történelem értelme foglalkoztatják, hiszen nyilvánvalóan készülődik az Úrral való találkozásra.

A kilencven éves XVI. Benedeket megújult érdeklődés övezi, amely látható az új kiadványok megjelenésében is. Olyan, mintha a péteri szolgálatról való lemondása után eltelt években az emberek újraolvasták és talán jobban megértették volna pápasága lényegét, azt, amiről tanúskodni akart. Federico Lombardi rámutatott: nyilvánvaló az a következetesség és hitelesség, amely az Egyház szolgálatában töltött életét jellemzi. Különböző funkciókat töltött be, de mindig az igazság keresésének vágya hajtotta. Isten népét szolgálva igyekezett elmélyíteni a hit és az értelem kapcsolatát, párbeszédben a mai kultúrával és a minket körülvevő világgal.

Federico Lombardi, a Ratzinger Alapítvány elnöke végül jókívánságait fejezte ki XVI. Benedek 90. születésnapja alkalmából. „Azt kívánom, hogy teljes lelki nyugalomban élje meg ezt az időszakot, az Istennel való egység minden gyümölcsével és örömével, amit csak kívánhat az ember. Az egyházi közösség pedig gazdagságként fogadja az üzenetet az örömről és a békéről, amely az Úrral készülő találkozásból fakad. Érezzék figyelmét és imáját utódáért, de mindannnyiunkért is, akik – egyelőre – tovább folytatjuk utunkat, tapasztalva spirituális szolgálatának jelenlétét”.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatikáni Rádió angol nyelvű adásának szerkesztősége

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria