Vasárnap szentelik fel Románia legnagyobb ortodox székesegyházát

Kitekintő – 2018. november 23., péntek | 17:28

November 25-én szentelik fel Bukarestben a Nemzet Megváltása-székesegyházat, az ország legnagyobb – még egyébként épülő – templomát. Az ünnepségre hívek tízezreit várják az egész országból – adta hírül november 22-én a Román Ortodox Egyház patriarchátusa.

Ebből az alkalomból Bukarestbe érkezik Bartholomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka, hogy Daniel pátriárkával, a Román Ortodox Egyház vezetőjével együtt felszentelje az oltárt és az ikonosztázt, a szentélyt a templomhajótól elválasztó, szentképekkel díszített falat. A Görög Ortodox Egyház küldöttsége elhozza Bukarestbe a románság védőszentjeként tisztelt Szent András apostol, illetve Szent Katalin alexandriai vértanú ereklyéjét is. Az ereklyéket már szombat délután elhelyezik a székesegyház erre a célra kialakított – a hívők előtt nyitott – előterében.

Szent Katalin vértanúságának emléknapján, vasárnap, az oltárszentelő liturgián csak kétezer meghívott számára lesz ülőhely a templom belsejében, az eseményre várt mintegy 20-30 ezer hívő a templom előtti lebetonozott téren, két óriáskivetítőn követheti majd a szertartást.

A patriarchátus közleményét ismertető Agerpres hírügynökség felidézte, hogy egy reprezentatív székesegyház felépítése több mint egy évszázados óhaja a Román Ortodox Egyháznak, a terve már a románság függetlenségének kivívása, a 1877–78-as háború után felvetődött, de csak 2000 környékén sikerült előrelépni az ügyben. A megfelelő helyszín körüli többéves vita után a templom alapkövét 2007-ben helyezték el a román parlament épülete mögötti telken, amelyet egy 2005-ös kormányrendelettel bocsátottak az egyház rendelkezésére, az építkezés pedig 2010-ben kezdődött.

A 120 méter magas, 70 méter széles, 120 méter hosszú, 38 ezer négyzetméter alapterületű épületegyüttesből egyelőre maga a székesegyház készült el 95 százalékban. Az épület még nincs bevakolva, a belső terek azonban várhatóan elkészülnek, legalább is olyan mértékben, hogy meg lehessen tartani az oltárszentelést. Az átadást egyben Nagy-Románia létrejöttének centenáriumára, az Erdély, a Bánság, a Partium, Máramaros és a Román Királyság egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nemzetgyűlés századik évfordulója időzítették.

A Román Ortodox Egyház tájékoztatása szerint az eddig elvégzett munkálatok 110 millió euróba (35 milliárd forint) kerültek, ennek 25 százaléka származott adományokból, a többit a központi és helyi közigazgatás szervei utalták át az egyháznak. A székesegyház és a köréje tervezett épületegyüttes befejezésének további költségéről a patriarchátus nem közölt részleteket, arra hivatkozva, hogy még nem készült el minden terv.

Forrás: MTI

Fotó: Catedrala Mantuirii Neamului Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria