Nemcsak többet birtokolni, hanem többnek lenni – VI. Pál pápa gondolatai ma is időszerűek

Az egyháztörténészek egyöntetű véleménye szerint VI. Pál pápa legjelentősebb műve a II. vatikáni zsinat továbbvitele volt XXIII. János pápa halála után, illetve az a tény, hogy az egyetemes zsinatnak új irányt és lendületet adott a második ülésszakot megnyitó híres beszédével, majd az első, a dialógusról szóló Ecclesiam suam kezdetű körlevelével. Két évvel a zsinat befejezése után két újabb dokumentumot tett közzé: Populorum progressio kezdetű, valamint a papi cölibátusról szóló, Sacerdotalis caelibatus kezdetű körlevelét.

A II. vatikáni zsinat befejezése (1965. december 8.) után két évvel, 1967. március 26-án tette közzé VI. Pál pápa a népek fejlődéséről szóló Populorum progressio kezdetű körlevelét. Ezzel eleget tett a zsinati atyák kívánságának, akik az Egyház és a világ kapcsolatával foglalkozó, Gaudium et spes kezdetű konstitúció megvitatásakor felfigyeltek a világméretű gazdasági-kulturális problémákra (vö. GS 86). Montini pápa még a megválasztása előtt, latin-amerikai, afrikai és ázsiai útjai során személyesen is meggyőződhetett azokról a súlyos terhekről, „amelyeket a fejlődés problémáival viaskodó ősi kultúrájú népeknek hordozniuk kell”. A zsinat vége felé (1965. október 4.) az ENSZ New York-i székházában mondott beszédében szólt a világméretűvé terebélyesedett társadalmi konfliktusokról, a botrányos egyenlőtlenségekről, a luxusszínvonalon élő kevesek és a nyomorban tengődő tömegek közti igazságtalan aránytalanságról. Ugyanígy tűrhetetlen a gazdag és a fejlődésben elmaradt országok közötti gazdasági, társadalmi és kulturális szakadék. VI. Pál a körlevélben (76. pont) idézett az ENSZ székhelyén mondott beszédéből, amikor is azt hangsúlyozta, hogy „fejlődés a béke új neve”. A pápa sürgette az ENSZ delegátusai előtt „valamiféle világtekintély megteremtését”. Sajnos, ahogy a pápa sejtette, ez a mai napig csupán ábránd maradt.

A fejlődés keresztény nézőpontja kapcsán a pápa hangsúlyozta, hogy a fejlődés csak akkor valóságos, ha minden ember és a teljes ember növekedését, kibontakozását biztosítja. Nem elégséges a gazdasági fejlődés, nem lehet elválasztani a gazdasági szempontot az emberitől. „Az embert kell középpontba állítani, minden embert, minden embercsoportot, a legkisebbtől kezdve egészen az emberiségig” (14. pont; hivatkozva Louis-Joseph Lebret domonkos Közgazdaság és humanizmus című könyvére). A pápa igazában a keresztény humanizmust állította az igazságos társadalmi-kulturális fejlődés alapjául. Mert az emberi személy méltósága, az ember természetfeletti hivatásának állítása a szociális tanítás sarkpontja. Nemcsak többet birtokolni, hanem többnek lenni; lelkileg, szellemileg kibontakozni. Az „egydimenziós” ember, a csupán termelő és fogyasztó lény materialista szemléletével szemben a pápa Pascallal állította: „Az ember végtelenül túlszárnyalja az embert” (42). Sajnos ma is érvényes Európára – Magyarországra is – az, amit a 41. pontban a materializmus kísértéséről írt: „A fejlődő országok népei helyesen válasszák ki, mérjék meg az értékeket: vessék el a hamis értékeket, amelyek az ideális létformát lealacsonyítják.”

VI. Pál utalt Jacques Maritain Teljes humanizmus című, a két háború között megjelent könyvére, amely a feltörő totalitarizmusok idején hangoztatta, hogy a teljes ember és minden ember minden oldalú fejlődését kell előmozdítani, majd szó szerint idézte a jezsuita teológus, Henri de Lubac híres könyvét, amely Maritain gondolatait a háború másnapján jobban kibontotta, rávilágítva az ateista humanizmus tragédiájára. Idézzük a 42. pontból a Lubactól kölcsönzött sorokat: „Az ember bizonnyal meg tudja szervezni a földet Isten nélkül is, de Isten nélkül végső soron csakis az ember ellen tudja megszervezni. Ezért minden, önmagán kívüli szemponttól elszakított, abszolút humanizmus – embertelen humanizmus.” A 20. század totalitarizmusai elegendő példával szolgáltak e kijelentések hitelességére.

VI. Pál körlevele még hangsúlyozza a szolidáris fejlődés elősegítésének kötelezettségét, az emberi és természetfeletti testvériséget, ami a gazdagabb és szegényebb nemzetek közötti segítségnyújtást, kereskedelmi és kulturális kapcsolatok kiépítését jelenti, és azt, hogy minden ember és nemzet ad és kap, hogy egymás fejlődését elősegítsék. E problémától függ az egész emberiség civilizációja, a békés jövendő. A pápa minden hívőt és minden jóakaratú embert arra szólított fel, hogy vegye ki részét a szolidáris felelősségből.

VI. Pál körlevele elején jelzte, hogy a zsinat óhaját teljesítve hozta létre a Iustitia et Pax (Igazságosság és Béke) bizottságot, hogy Isten egész népét ráébressze küldetésére a mai világban, és elősegítse a szegényebb népek, az elmaradt nemzetek fejlődését.

Rövid ismertetésünkből is napnál világosabban kitűnik Boldog VI. Pál pápa, akit októberben szentté avatnak, fél évszázaddal ezelőtti körlevelének időszerűsége. Montini pápa természetesen hivatkozik elődeinek az Egyház társadalmi tanítását kifejtő körleveleire. XIII. Leó pápa Rerum novarum kezdetű körlevele a munkáskérdésről (1891-ben) nyitotta meg a sort. II. János Pál pedig száz évvel később Centesimus annus kezdetű körlevelében áttekintette azt a százéves társadalmi tanítást, amely nem zárt rendszer, nem ideológia, hanem arra irányul, hogy az Evangélium fényével megvilágítsa a kor társadalmi kérdéseit, tehát igazában az erkölcsteológia keretébe tartozik. II. János Pál jelezte a nagy gazdasági, társadalmi, politikai változásokat, különösen kiemelve az 1989-es évet, amikor megbukott az elnyomó kommunista rendszer, és az Egyháznak az új kihívásokkal kellett szembenéznie. Amikor VI. Pál közzétette a Populorum progressiót, még nem lehetett előre látni a bolsevizmus bukását. De a körlevélben leszögezett alapelvek továbbra is érvényben maradnak. Sőt, időszerűségük ma még szembetűnőbb, amikor az úgynevezett harmadik világból jött Ferenc pápa – elődeinek szociális tanítására hivatkozva – sürgeti a világméretű igazságtalanságok okainak megszüntetését: a pénzimádatból és hatalomvágyból eredő háborús konfliktusok és ezek következménye, a migránskérdés gyökeres orvoslását. A fegyvergyártásra kidobott mérhetetlen összegeket a fejlődésben elmaradt országok megsegítésére kellene fordítani; a kőolajkészletek kizsákmányolása és a polgárháborúkat szító versengés helyett az éhínség megszüntetése és a helyi gazdasági-társadalmi-kulturális fejlődés hathatós támogatása lenne a sürgető nemzetközi feladat.

„Fejlődés a béke új neve!” – VI. Pálnak az ENSZ-ben elhangzott felszólítása fél évszázad után vészkiáltásként hangzik vajúdó világunkban.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Zenit.org

Magyar Kurír