Washingtonban is bemutatták az üldözött keresztényeket segítő magyar programot

Kitekintő – 2017. október 26., csütörtök | 16:00

A keresztények üldözéséről Washingtonban rendezett nemzetközi konferencián Azbej Tristan helyettes államtitkár október 25-én kifejtette: az üldözött keresztények megsegítését célzó magyar program az első és mindeddig egyedüli kormányzati kezdeményezés a világon. Az MTI tudósítását közöljük.


A Keresztények Védelmében (IDC) nevű szervezet által rendezett, október 27-én záruló konferencián egyházi méltóságok, politikusok, kutatóintézetek vezetői, illetve közel-keleti keresztény felekezetek képviselői vesznek részt.

Az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár, Azbej Tristan a nemzetközi konferencián elmondott beszédében kiemelte: évezredes fennállása óta Magyarország többször is vállalta a kereszténység védelmezőjének szerepét. Mostani szerepvállalását is részben ez magyarázza, részben viszont a jelenkori migrációs válság, amelyben Magyarország – európai uniós kötelezettségeinek is eleget téve – az illegális migrációs hullám ellen védekezik, és a válságövezetek sokat szenvedett közösségeit, köztük az üldözött keresztényeket is helyben nyújtott segítséggel támogatja.

Felszólalásában Azbej Tristan hangsúlyozta: a magyar kormány olyan humanitárius programot indított, amely markánsan eltér a hasonló célú programok gyakorlatától. „Alapvető hozzáállásunk, hogy akár az úgynevezett politikai korrektséget is felülírva nevén nevezzük a keresztényeket világszerte érő atrocitásokat” – fogalmazott. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar kormány az átláthatatlan nemzetközi szervezetek, a kormányok vagy más köztes szereplők helyett a támogatást közvetlenül a fenyegetett közösségekhez juttatja el, hogy aztán ők használhassák fel igényeiknek megfelelően. Azbej Tristan megköszönte a nemzetközi és az amerikai egyházi és jószolgálati vezetők Magyarországot méltató szavait, s partnerséget kért és ajánlott abban, hogy a magyar modellt más országok kormányainak is bemutathassa, illetve segítsenek elérni, hogy más kormányok is hasonló programot indítsanak.

A magyar modellre a nemzetközi konferencián fel is figyeltek. A szerda esti gálarendezvényen elmondott beszédében Jeff Fortenberry amerikai republikánus képviselő Magyarország vezető szerepét méltatta a közel-keleti keresztényekért tett erőfeszítésekben. Mike Pence amerikai alelnök kifejtette: Donald Trump elnök látja a pusztítást, tisztában van az elkövetőkkel, és kimondja, néven is nevezi őket: az Iszlám Állam terroristáiról van szó, akik népirtást követtek el.  „Úton van a segítség, a Trump-kormányzat felfüggeszti az amerikai hozzájárulásokat az ENSZ segélyprogramjaihoz, és közvetlenül az üldözöttekhez juttatja el a segélyeket” – jelentette be az alelnök. Elmondta: az ENSZ-ben több mint 160 ilyen program van, de egyharmaduk nem a célt, az üldözött keresztények megsegítését szolgálta, az amerikai kormány ezért döntött úgy, hogy megkerüli a világszervezetet.

Forrás: MTI

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria