„Máriát dicsérni, hívek, jöjjetek!” – Veres András mutat be magyar nyelvű szentmisét Nagyszombatban

Külhoni – 2017. november 17., péntek | 15:35

Évről évre ünnepel novemberben Nagyszombat és környéke, Mária csodás közbenjárására emlékezve. November 18-án a nagyszombati Szent Miklós-bazilikában magyar nyelvű szentmisét mutat be Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke.

„Máriát dicsérni, hívek, jöjjetek!” – Templomokban, zarándokhelyeken, búcsúkon gyakran felcsendül e kedvelt Mária-ének, amelynek első szavai meghívásként is szolgálhatnak számunkra. Meghívásként Mária tiszteletére s ezen keresztül Isten imádására. A számos magyar nyelvterületű búcsújáróhely mellett – mint például Bacsfa-Szentantal vagy a bényi Szentkút –  akadnak olyanok is a mai Szlovákia területén, ahol évről évre hagyományosan legalább egy alkalommal magyar nyelvű szentmisét is tartanak: júliusban Kistapolcsányban, Kármelhegyi Boldogasszony ünnepe alkalmából; októberben Máriavölgyben, Magyarok Nagyasszonya tiszteletére; novemberben Nagyszombatban, Szűz Mária kegyképénél.

Évről évre ünnepel Nagyszombat és környéke, emlékezve égi édesanyánk csodás közbenjárására. November 13-tól kezdődően kilenc napon át készülnek Szűz Mária bemutatásának ünnepére: a gazdag lelki program keretén belül hívek ezrei kérik e napok folyamán Mária pártfogását. Az idei kilenced ideje alatt a nagyszombati Szent Miklós-bazilikában november 18-án, szombaton délelőtt fél 12-kor magyar nyelvű szentmisét mutatnak be. Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke lesz – tájékoztatott Molnár Tamás, a pozsonyi magyar katolikusok lelkipásztora.

* * *

A nagyszombati Szent Miklós-bazilikában nagy tiszteletnek örvendő Szűz Mária-kép egy Rómában ismert kegykép alapján készült. A festmény, amelynek szerzőjét nem ismerjük, egy ott tanuló teológus – valószínűleg Forgách Ferenc, későbbi bíboros, esztergomi érsek – felkérésére készült, aki 1585-ben tért haza Nagyszombatba. A képet a plébániatemplom bal oldalhajójának falán helyezték el. Az oldalkápolnák építésének befejezésekor; a 17. század első felében a kép az akkori Szent Kereszt kápolnába került. Ez a templom 1534 és 1820 között az esztergomi érsek és káptalanja átmeneti székesegyházaként működött.

A török vezér, Köprülü Ahmed 1663-ban Bécs bevételére készült, odáig azonban nem jutott el. A hatalmas török sereg a Párkánynál megépített hídon átjutva negyvennapi ostrom után bevette a Felvidék legerősebb várát, Érsekújvárt, így várható volt, hogy tovább haladva Nagyszombatot is elfoglalják. Sokan elhagyták a várost, az ottmaradottaknak csak a hit maradt. Az Istenanya azonban védte és megmentette a várost... Mert hogyan lehetne másképpen megmagyarázni a tényt, hogy a török elkerülte Nagyszombatot?

Ugyanebben az időben egy másik csodálatos esemény is történt a városban: a Szűz Mária-képen véres verejtéket fedeztek fel. Erről az eseményről kevés a hír, ám elevenen élt az emberek emlékezetében.

Néhány évvel később, a második kuruc háború idején, 1708-ban még nagyobb tisztelet tárgyává lett a nagyszombati Mária-kép, ugyanis égi édesanyánk három alkalommal könnyezett a nép bűnei fölött és a várost, valamint környékét sújtó csapások fölött. Július 5-én, reggel hat óra előtt Mártonffy György prépost paptársaival, hívek társaságában imádkozva észlelte a kép könnyezését. Többen látva ezt, eskü alatt tanúskodtak a történtekről. A csoda híre gyorsan terjedt, sokan a templomba sietve kérték a Szent Szűz oltalmát és közbenjárását. Ugyanabban az évben augusztus 10-én délután három és négy óra között a képen a Szűzanya mindkét szeme alatt könnycseppet véltek felfedezni. A helyi plébános sajátkezűleg törölte le a könnycseppeket, így is meggyőződve a csoda valósságáról. Másnap, 11-én az egész templom megtelt hívekkel. A kápolnában Szűz Mária képe előtt térdelt Mártonffy prépost több pappal együtt. Amikor megszólalt az orgona és felcsendült a Mária-ének, a könnyezés megismétlődött. Az egymást követő három könnyezés után megkezdődött a történtek hivatalos kivizsgálása. Még abban az évben, Szent Miklós püspök ünnepén megkoronázták a nagyszombati Szűzanya kegyképét. A korona Esterházy Pál feleségének, valamint Thuróczy Erzsébet szemtanúnak az adományaiból készült. A tanúvallomások és a kivizsgálás eredményének alapján az akkori esztergomi érsek 1708. december 19-i levelében engedélyezte a kegykép nyilvános tiszteletét a nagyszombati Szent Miklós-templomban.

1710-ben súlyos járvány tört ki a városban, július 19-én meghozta első halálos áldozatát. Két hét múlva a járvány oly mértékben kezdett terjedni, hogy a város vezetősége teljesen tanácstalan maradt. E szörnyű állapotban, amikor az emberi igyekezet már kevésnek bizonyult, a város lakói a vezetőség képviseletében Mária pártfogásáért fohászkodtak; közbenjárásában bízva kérték Isten irgalmát. Másnap, november 21-én, Szűz Mária bemutatásának ünnepén a város lakói már a reggeli órákban a plébániatemplomban gyülekeztek, ahonnan körmenetben indultak a kegyképpel a város utcáin keresztül a Szentháromság-szoborcsoportig, majd vissza a templomba. És mi történt ezután? Amikor a körmenet visszaért a templomba, és a jelenlevők ajkán felcsendült az ének: „Téged, Isten dicsérünk...”, a járványnak vége lett. E Mária-ünnep délelőttjén leírhatatlan öröm töltötte el a várost. Még abban az évben búcsút engedélyezett az akkori esztergomi érsek Szűz Mária bemutatásának ünnepére.

Forrás: Pozsonyi Főegyházmegye

Fotó: Pál Erik/Templomok és kápolnák Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria