„Velünk van, sohasem távol” – Labancz Zsolt SchP volt a Jézus Szíve-búcsú szónoka Szatmárnémetiben

A szatmári katolikusok számára a Jézus Szíve-búcsú napja az év legfontosabb ünnepnapjai közé tartozik. Emlékek kapcsolódnak hozzá, szeretett személyek emlékei is – hiszen sokakat már gyermekkorukban elvittek a szülők, nagyszülők a búcsúra –, illetve az az élő, nem változó élmény, amit sokan, együtt élhetnek át, miközben a Jézus Szíve-litániát éneklik vagy épp a körmeneten vesznek részt.

Idén is buszokkal érkeztek zarándokok közelről és távolabbról, hogy a helyi, városi hívekkel együtt ünnepeljenek. Június 10-én reggel 8 órától a Kálvária-templomban Leabu Marius, a nagybányai Szentháromság-plébánia segédlelkésze mutatott be román, majd fél 10-től Kinczel István, a szatmárnémeti Kis Szent Teréz-egyházközség plébánosa német nyelvű búcsúi misét.

A közös, nagy szentmisére – melynek nyelve mindig magyar, olvasmányai német és román nyelven is elhangzanak – idén is a székesegyház előtti téren került sor, 11 órától. A főcelebráns, Schönberger Jenő püspök a szentmise elején köszöntötte a jelen levő papokat és híveket, különösképp a meghívott szónokot, Labancz Zsoltot, a Piarista Rend Magyar Tartománya provinciálisát. A főpásztor visszaemlékezett az egyházmegye piarista kötődéseire: „A piarista atyákat örökölte a szatmári egyházmegye, hiszen már megalakulása előtt Nagykárolyban működtek, 1727. szeptember 27-étől. Emlékük még sokak szívében elevenen él, bár mára csak a nagykárolyi Kalazanci-iskolánk és a piarista nővérek őrzik lelkiségüket.”

A téren levő több mint ezer hívő előtt Labancz Zsolt SchP homíliájában a Mindenható által alkotott ember képéről elmélkedett: „A mai napon, amikor Jézus Szentséges Szívét ünnepeljük, talán elgondolkodunk azon, milyen az az ember, akit Isten megálmodott; milyen az a személyiség, amelyet Isten szeretne kialakítani. A válaszokat Jézus Krisztus személyében és az ő Szentséges Szívében találjuk. Ha rá tekintünk, és az ő Szentséges Szívét szemléljük, akkor látjuk, hogyan is gondolkodik Isten az emberről. A mai ünnep ezért meghívás, hogy találkozzunk vele, fedezzük fel újra Jézus személyét. Jézus Szentséges Szívének ünnepe alakítja és gyógyítja Istenről alkotott képünket, formálja keresztény mindennapjainkat és szentségi gyakorlatunkat, és meghív az egyházi életünk alakítására is.”

Labancz Zsolt Isten szeretetéről elmélkedve azt mondta: az gyengéd, elfogadó, felemelő és helyreállító.

„Ez a szeretet az, amely betölti Isten szívét és csordultig tölti Jézusnak a szívét is. A mai ünnep Isten végtelen szeretetének a kinyilatkoztatása. Itt értjük meg, hogy Isten alapvetően szeretet, semmi más, csak szeretet. És a mai ünnep meghívás arra, hogy újra szemléljük, csodáljuk ezt az isteni szeretetet, és egyre inkább képesek legyünk az életünkben befogadni, eszerint alakítani az életünket. Persze felmerül a kérdés, hogy tudjuk-e úgy tanítani az új nemzedékeket, hogy megmutassuk nekik az életünkkel és a szavunkkal is, hogy Isten szeretet. Az, hogyan járulunk egy-egy szentséghez, nagyon mutatja, hogyan gondolkodunk Istenről és hogyan gondolkodunk Isten és ember kapcsolatáról. Milyen sokszor gondoljuk, hogy először meg kell változnunk, jónak, tökéletesnek kell lennünk, és majd csak azután járulhatunk a Jézussal való közösséghez. Milyen sokszor gondoljuk, hogy először az életünkkel ki kell érdemelnünk a Jézussal való közösséget. És milyen kijózanító és a helyes útra vezető Ferenc pápa szava, amikor azt mondja, az Eucharisztia nem jutalom a tökéletesek számára, hanem bőkezű gyógyszer és táplálék a gyöngéknek. Ha Isten a szeretet, akkor abból ezek a szavak következnek.

Ki az ember, hogy elzárja magát Jézus ajándékától? Miért gondoljuk azt, hogy a mi bűneink nagyobbak, mint az ő szeretete, és akarata, hogy közel lépjen hozzánk és szeretetébe vonjon bennünket? Az Eucharisztia meghívás, hogy találkozzunk Jézus szeretetével. Aztán milyen sokszor rosszul gondolkodunk a szentgyónásról is... Azt hisszük, hogy az elsősorban a mi megalázkodásunknak a helye, amikor megvalljuk a bűneinket. Megfeledkezünk arról, hogy a szentgyónás elsősorban az irgalmas Istennel való találkozásnak az alkalma. Persze nem könnyű a bűneinket megvallani, újra és újra találkozni a gyengeségeinkkel, az esendőségünkkel. De jó arra gondolni, hogy a szentgyónás alkalmával nem nekünk kell megváltoztatni az Istent, nem mi hangoljuk át őt, hogy újra irgalmas legyen. A szentgyónás alkalmával mi magunk vagyunk azok, akik megváltozunk, hogy képesek legyünk egyre inkább befogadni és elfogadni az ő irgalmas szeretetét. Higgyük el, hogy szeret minket az Isten. Ő velünk együtt járja törékeny és töredékes emberségünk útját. Velünk van, sohasem távol tőlünk. És nemcsak hazavár minket, hanem velünk együtt úton van hazafelé. És ha ő velünk van, akkor nem vagyunk-e már útközben is otthon, nála? Így hív meg minket Jézus Szentséges Szíve, hogy keresztény életünket, ennek szentségi gyakorlatát is alakítsuk.”

A piarista provinciális végül a katolikus iskola szerepét méltatta a felnövekvő generációk Istenhez való vezetésében, majd kérte: „Segítsük el Jézus Szentséges Szívéhez a gyermekeinket és fiataljainkat, hogy nekik Isten szíve szerinti jövőjük lehessen.”

Az áldozás után a hagyományoknak megfelelően a hívek az Oltáriszentség mögött felsorakozva körmeneten vettek részt, majd a szabadtéri oltárhoz visszatérve elénekelték a Jézus Szíve-litániát.

A szentmise végén Schönberger Jenő köszönetet mondott mindenkinek a segítségért és a jelenlétért, és kérte a híveit is, imádkozzanak a piarista hivatásokért, hogy a rend visszatérhessen a szatmári egyházmegyébe. Az idei búcsún a székesegyház kórusa mellett a kaplonyi fúvószenekar is közreműködött.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír