A budapesti taizéi imacsoport Pozsonyba látogatott

Külhoni – 2015. február 27., péntek | 11:57

Február 20. és 22. között Budapest egyes kerületeiből és a főváros környékéről, többek között Vácról is ellátogattak Pozsonyba a taizéi imacsoport tagjai – írja a Felvidék.ma.


A fiatalok a vezetőikkel együtt utaztak Pozsonyba, Gábor atyával, Bálint Zsolttal és Annával, hogy a helyi magyar katolikus közösséggel találkozzanak, elmélkedjenek, imádkozzanak, dicsőítsék az Urat, ismerkedjenek, barátságokat kössenek.

Péteken este bemutatkozás, ismerkedés zajlott, szombaton a reggel 8 órai mise után a budapesti csoport Seňan Ilona vezetésével a Szent Katalin- kápolnába ment, ahol a délelőtti elmélkedéssel folytatódott a programjuk. Délután városnézésre került sor Staudt Mihály vezetésével, megtekintették a legnevezetesebb és magyar múltú látnivalókat, így az egykori országgyűlések helyszínéül szolgáló Prímási palotát és az egyetemi könyvtárat, Liszt Ferenc emléktábláját, amely arra emlékeztet, hogy kilencévesen itt adott lenyűgöző orgonahangversenyt. Ellátogattak a koronázási templomhoz, a Pálffy család sírboltjához, ahol már néhány éve január elsején rendszeresen, egyre többen megemlékeznek Pozsony 1919-es cseh megszállásáról. Délután elmélkedésre és előadásra is sor került.

Vasárnap reggel a fiatalok a ferences templomban vettek részt a szentmisén, majd ellátogattak a Nagy Lajos korabeli pálos zarándokhelyre, Máriavölgybe.

Fotó: Médiaklikk.hu

Magyar Kurír