A Kapuvári ÍzvadÁszok ünnepi ebédet főztek a római szegényeknek vízkeresztkor

Külhoni – 2018. január 8., hétfő | 9:53

Ötszáz személyre készített meleg ételt a Kapuvári ÍzvadÁszok csapata a Szent Egyed katolikus közösség római menhelyén január 6-án. Az amatőr főzőcsapat 2015-től minden évben vízkereszt ünnepén segít a római rászorulókon.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az olasz főváros központi Trastevere negyedében található szegénykonyhán tömött sorokban várakoztak a szegények a magyarok főzte ünnepi ebédre.

A Kapuvári ÍzvadÁszok az idén ötszáz adag csirkemellpörköltet főztek tarhonyával és savanyúsággal. Desszertként az Olaszországban nem ismert szaloncukrot szolgáltak fel, valamint a kapuvári Cserpes Sajtműhely Túró Rudiját.

A csapatot vezető Magyar László az MTI-nek elmondta, hogy a rászorulók segítését missziójuknak tartják Kapuváron éppúgy, mint Rómában. A Szent Egyed közösséggel kialakított együttműködés keretében immáron hagyománnyá vált, hogy december 25-én a közösség budapesti templomában rendezett ünnepi ebédet készítik el, majd vízkeresztkor a Szent Egyed közösségnek a Vatikánnal szomszédos konyháján főznek a szegényeknek.

Magyar László hangsúlyozta, hogy az ÍzvadÁszok munkáját egész Kapuvár segíti. Kiemelte Hámori György polgármester és az önkormányzat támogatását, valamint a kapuvári vállalkozók nyújtotta segítséget, akik ingyen adták a pirospaprikát és a savanyúságot is. A római szegények ebédje kizárólag magyar alapanyagokból, 85 kilogram csirkemellből és 62 kilogram tarhonyából készült.

Marco Sala, a római Szent Egyed közösség egyik vezetője elmondta, hogy nem jelképes segítségről van szó, hiszen ötszáz adag ízletes ünnepi étel kerül a római szegények asztalára minden vízkeresztkor a magyaroknak köszönhetően. A Szent Egyed közösség 1988 óta működő trasteverei konyháján napi ezer ételadagot osztanak szét. A rászorulók 75 százaléka a római utcákon élő külföldi. Ezért esett a választás a csirkehúsra, amelyet a muszlim vallásúak is fogyaszthatnak

Forrás: MTI

Fotó: Merényi Zita, Magyar László

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria